Vége az év első hónapjának, reméljük mindenki számára nagyon jól telt. Mostanra talán már a legnagyobb karácsonyrajongók is leszedték a fát, elpakolták a díszeket. A vallásos családokban ezen már biztosan túl vannak, hiszen január 6-án volt vízkereszt. Ez pedig a “karácsonyi tizenketted” (tizenkét napos ünnep) utolsó napja. Ez az a 12 nap egyébként, ami a holdév és a napév közötti különbséget adja és nem utolsó sorban farsang kezdete. A farsangot sokan ünneplik, főleg a gyermekek, habár kevesen tudják mit is értünk pontosan ez alatt.
A farsangi időszak, mint már említettem, január 6-án veszi kezdetét és hamvazószerdáig tart. Ez idén március 5-re esik, ami egyben a húsvétig tartó 40 napos nagyböjt kezdete. Ezt az időszakot tradicionálisan a vidám ünnepségek, összejövetelek, lakomák, bálok jellemzik. A kereszténység előtti időkből származó népszokásokat a 16-17. században erkölcstelennek ítélték, mivel a bujaságot szimbolizálta, ezért tiltották.
A farsangi időszak csúcsát a karnevál jelenti, ami a magyar hagyományban, mint “farsang farka” szerepel. Ezt a farsangvasárnaptól húshagyó keddig tartó időszakot foglalja magába, amikor is általában az emberek hatalmas ünnepléssel búcsúztatják a telet. Számos eseményt rendeznek ebben az időszakban, mint például a velencei, a riói karnevál vagy Magyarországon a busójárás.
A farsang, mint elnevezés, valamint az ehhez kapcsolódó szokások arra engednek következtetni, hogy az esemény a középkori német polgárságtól ered, ugyanakkor némely momentuma inkább az Anjouk és Mátyás király itáliai udvarára utalnak. Régebben a farsang volt az egyik legnépszerűbb esküvőszezon, mivel a böjt alatt már tilos volt házasságot kötni. A falvakban korábban a legények szervezték a mulatságokat, amit ma biztosan kevés menyasszony engedne meg. A lányok akkoriban bokrétát adtak a kiszemelt legények, rokonaik közvetítésével, és a farsangi mulatság végén ezt a fiúk a kalapjukra tűzték egyfajta színvallásként. A bálok lényege kifejezetten az eljegyzés volt.
Farsangvasárnap a farsang farkának első napja. Sokan ezen a napon tűzték kalapjukra a kapott virágokat. Van ahol csonthagyóvasárnapnak, vagy ötvenedvasárnapnak is hívják ez a napot, illetve hallottuk már a sonkahagyóvasárnap, a kilencben hagyó vasárnap, a vővasárnap elnevezések is. Az asszonyfarsangot sokszor hétfőn, a középső napon tartották. Ilyenkor szabad volt korlátlanul inni, enni, táncolni, énekelni. A böjtelő hétfő után azonban már (ahogy a neve is mutatja) a böjt következett, így aki nem szórakozta ki magát az bánhatta, mert csak 40 nappal később volt rá ismét alkalma.
A farsang farkának utolsó napja húshagyó kedd, amikor a téllel együtt a farsangot is eltemetik. Ezt általában egy szalmabábú vagy koporsó égetésével jelképezték. Hamvazó szerdán kezdetét veszi a nagyböjt. Sokan úgy gondolják, hogy az ezutáni nap a torkos csütörtök, valójában azonban ez egy héttel korábbra esik, így napjainkban egy tévesen újjáélesztett hagyományról beszélünk. Ez érthető, hiszen a böjt kezdete után egy nappal igencsak fura lenne a lakmározás. A böjt húsvét vasárnapján ér véget.
Magyarországon sokáig élt az úgynevezett Koncz király és Cibere vajda szokás. Ez egyfajta dramatikus játék, minek keretében a két fél megküzdött egymással. Cibere vajda neve a ciberét jelképezi, ami böjti étel, Koncz király pedig a zsíros, húsos ételek jelképe. Az első küzdelmet vízkeresztkor tartották, amit Koncz király nyert, a másodikat pedig húshagyó kedden mindig Cibere vajda. Sokszor a két felet szalmabábukkal jelenítették meg. Ez a hagyomány már csak néhány területen él, pl. Erdélyben.
Angliában a böjt előtti időszakot “Shrovetide”-nak hívják. Ez a bűnbánat időszaka volt, majd a karneváloké. Napjainkban a húshagyókeddet Palacsinta Napnak hívják (Pancake Day). A nevének megfelelően ezen a napon palacsintát esznek, sőt néhány helyen versenyfutást rendeznek ezen a napon, ami közben egy serpenyőből palacsintát kell feldobni pár másodpercenként. Vannak városok, ahol tömeg focival ünneplik ezt a napot, az általunk ismert jelmezes farsangot azonban nem igazán tartják. Náluk a beöltözés inkább halloweenhez tartozik.
Legyen fogszabályzód már napi £5-tól!*
*Kamatmentes kölcsön igénylésével
Az ajánlat visszavonásig érvényes.
Foglaljon időpontot még ma!
- 2023. June 01
- 2023. June 01
- 2023. May 17
- 2023. May 14
- 2023. April 20