Sokan vannak, akiknek nehezen megy a felkelés reggelente, sőt egyeseknek ez a nap legrosszabb része. Ez természetesen így nem helyes, hiszen sok múlik azon, hogyan indítjuk el napunkat, bal- vagy jobb lábbal tesszük meg az első lépést. Adunk néhány tippet, hogyan teheted a reggeleidet kellemessé és boldoggá, hiszen ez meghatározhatja az egész hátralévő napod hangulatát!
A hideg-meleg vízzel felváltva történő arcmosás csodákra képes reggelente. Azonnal felébreszt, felfrissít, arról nem is beszélve, hogy megtisztítja arcod a csipáktól és egyéb szennyeződésektől. A meleg víz kitágítja, a hideg pedig összehúzza pórusaidat, így én azt javaslom, bőröd, és a felfrissülés érdekében is, inkább hideg vízzel zárd le a tisztálkodást, utána pedig hidratáld az arcbőröd egy könnyű nappali krémmel. A bátrabbak nyugodtan le is zuhanyozhatnak, mert az igazán fel tudja ébreszteni az embert kora reggel.
Nem véletlenül alakult ki az ember bioritmusa oly módon, hogy este, amikor sötét van, alszunk, nappal pedig, a világosban ébren vagyunk. A sötét hatására agyunk melatonin hormont szabadít fel, mely segít az alvási ciklus szabályozásában. Az éberség felé tehát, az első lépés, hogy beengedjük a fényt az ablakokon.
A borsmenta, az édesnarancs és a rozmaring illóolaj is sokat segít abban, hogy kicsit kitisztuljon fejünk, és felélénküljön agyműködésünk. Reggelente néhány csepp egy párologtatóba, az imént felsoroltak valamelyikéből, és meglátod, máris energikusabbnak fogod érezni magadat! Ennek a módszernek a segítségével harmonikus pillanatokat teremthetsz már a korai órákban is.
Természetesen egy kedves megjegyzés, egy bók, vagy egy motiváló gondolat bármilyen napszakban jól tud esni az embernek, azonban ha reggel jutsz ezek valamelyikéhez, garantáltan jó kedvvel indíthatod a napod. Ha előző este még van rá energiád, írj néhány pozitív üzenetet magadnak kis cetlikre (akár a másnapi jelmondataidat), melyeket aztán helyezz el a lakás különböző pontjain, hogy bárhol belebotolhass egybe. Meglátod, még akkor is, ha az üzenetet saját magadtól kaptad, igazán fel fog dobni téged, és megmosolyogtat majd, mikor másnap rátalálsz!
Köztudott, hogy a reggeli a nap legfontosabb étkezése. Éppen ezért, vétek lenne kihagyni, sőt, nagy figyelmet kell rá fordítanunk! Az evés már alapvetően is endorfint termel, mely a jókedvünkért felelős hormon, ám ha emellé még finom falatokkal is kényeztetjük magunkat, biztosan nem foghatunk mellé! Érdemes valamilyen egészséges, bio étellel kezdenünk a napot, amelyért a szervezetünk is hálás lehet. Egy kellemes zöldséges vagy gyümölcsös turmix is remek választás, ám a korábbi, egészséges és gyors reggelikről szóló cikkünkben is találhatsz néhány pompás receptet.
Ha belefér idődbe (ám ha nem, lehet, hogy emiatt érdemes kicsit korábban felkelned) csinálj néhány alapvető, átmozgató gyakorlatot! Ez jelenthet egy egyszerű nyújtást, vagy akár egy negyed órás jógázást is. A tested, és ezzel együtt lelked is fel fog frissülni, meglátod! Egy tíz perces meditáció is csodákra képes, így felkészítheted magad arra, hogy az egész napos rohanás mellett is önmagad tudj maradni, és ne veszítsd el belső harmóniád.
Változtasd meg az életed egy csavarral!
Nem érdemes Magyarországra utaznod a fogpótlásért! Csúcsminőségű fogimplantátum ‐ csak £5.3 naponta, kamatot sem kell fizetned!*
Az ajánlat visszavonásig érvényes.
Foglaljon időpontot még ma!
- 2023. June 01
- 2023. June 01
- 2023. May 17
- 2023. May 14
- 2023. April 20