Tudnivalók a helyes szájápolásról

A fogszuvasodás, az íny- és fogágy-gyulladás széles körben elterjedt betegségek. Ezen problémák legfőbb okozója a fogakon megtalálható bakteriális lepedék, ami egyértelműen a rossz szájhigiéniás szokásokra vezethető vissza, ill. a rendszeres fogorvosi ellenőrzés hiányára. A fogászati problémák 80%-a megfelelő szájhigiénés szokásokkal és folyamatos fogorvosi ellenőrzéssel megelőzhető.

1. A fogmosás helyes technikája

Gyakran előforduló probléma, hogy a helytelen fogmosási technikánkat erővel szeretnénk kárpótolni, nem megfelelő fogkefével, és komolyabb fizikai erővel „sikáljuk”, dörzsöljük fogainkat. Ezzel azonban többet árthatunk, mint használunk, hiszen a fogzománcunk könnyen sérülhet. Fontos, hogy kizárólag puha sörtéjű fogkefével, lehetőség szerint minden étkezés után, de legalább naponta kétszer mossuk meg fogainkat. Biztonságos technika, ami a fogaknak és az ínynek is jót tesz: tartsa fogkeféjét úgy, hogy a fogkefe feje a fogfelszínnel 45°-os°szöget zárjon be, és mossa fogait az ínytől távolodva, kis körkörös mozdulatokkal. 2-3 fogat tisztítsunk egyszerre, kb. 15 alkalommal. Ezután a fogak felső része felé végezzünk söprő mozgást, amivel eltávolíthatjuk a fellazított lepedéket. Ezzel a módszerrel a fogak oldalát tudjuk alaposan megtisztítani, a rágófelszínek tisztítását a jól bevált körkörös mozgással végezzük. A fogkefét érdemes cserélni, ha a sörték elkoptak, de 3 havonta mindenképpen váltson fogkefét!

Azok sem mentesülnek a helyes fogmosási technika megtanulása alól, akik elektromos fogkefét használnak. Itt is figyelni kell arra, hogy az íny és a fognyak találkozásához helyezzük fogkefénket, és tartsuk ott pár másodpercig. Ebben az esetben a körkörös, esetleg pulzáló mozgást a fogkefe végzi el helyettünk, nekünk csak arra kell figyelni, hogy minden egyes fog megkapja a neki kijáró figyelmet.

Ha esetleg fogazatunk nem egészséges, mindenképpen ki kell kérni szakember véleményét, aki személyre szabott technikát tanít fogaink tisztítására.

howwash

2. A fogselyem használata ajánlott

Sok esetben előfordulhat, hogy a legalaposabb, fogkefével történő fogmosás sem hozza a várt eredményt. Ha a fogak nagyon szorosan helyezkednek el a szájüregünkben, több ponton összeérhetnek – ezáltal jobban ki vannak téve a fogszuvasodásnak. Naponta egyszer ajánlott fogselymet is használni, így a fogak között és az ínyen maradt lepedéket is hatékonyan eltávolíthatjuk. Használatához egyszerre 40-50 cm-es darabot vágjon le a fogselyemből, a csomagolásán található fémfül segítségével. A két végét csavarja a középső ujja köré úgy, hogy kb. 4-5 cm-es rész maradjon szabadon a két ujja között. Ezután a mutatóujjával megfeszített fogselymet vezesse be a fogközbe, tekerje a fogselymet C-alakban fogai köré és gyengéden mozgatva tisztítsa meg a fogközöket. A fogíny védelme érdekében óvatosan kell bánni a fogselyemmel! A mozdulatot ismételje meg minden fogköznél úgy, hogy közben minden alkalommal tekerje ujjára a fogselyem már használt részét. Ezáltal minden fogköznél tiszta fogselymet használjon!

3. Öblögetés szájvízzel

A fenti lépések megtétele után is tehetünk még fogaink egészségének megőrzése érdekében. Javasolt naponta legalább kétszer, minimum 30 másodpercig öblögetni 15-20 ml jó minőségű antibakteriális szájvízzel. Érdemes zárt fogsor mellett zubogtatni, ugyanúgy, ahogy a fogmosás alkalmával szájat öblítünk. A szájvíz behatol a fogak közötti résekbe és az ínyszél alatti területekre is, ahol a lepedék leggyakrabban felhalmozódik. Célszerű ilyenkor a hátsó szájüreget is kiöblíteni ugyanúgy, mintha gargarizálnánk. Az antibakteriális szájvíz rendszeres használata csökkentheti a szájüregben a káros baktériumok mennyiségét és a lepedék kialakulását, ezáltal hozzájárul a hosszantartó friss lehelet biztosításához is.

szájvíz

 

images: 1.  2. 

Nézd meg ezt a videót fogászati rendelőnkről!

Naponta: £5.3

Változtasd meg az életed egy csavarral!

Nem érdemes Magyarországra utaznod a fogpótlásért! Csúcsminőségű fogimplantátum ‐ csak £5.3 naponta, kamatot sem kell fizetned!*

Az ajánlat visszavonásig érvényes.

Tovább olvasom

Online bejelentkezés

Foglaljon időpontot még ma!

Programok