Szent Patrik nap

Március 17-én együtt ünnepelnek zöldbe öltöznek férfiak és nők, fiatalok és öregek szerte a világban, hiszen nem más ez a márciusi nap, mint Szent Patrik napja. Írországban és azon kívül is ünneplik úgy egyházi, mint világi ünnepnapként is halálának márciusi napját. Londonban már nagy erőkkel készülnek a Trafalgar téren megrendezendő ünneplésre, emellett pedig már Budapesten is évek óta rendeznek felvonulást ezen alkalomból a Szabadság térről indulva. Magáról Szent Patrikról, valamint a hagyomány kialakulásáról azonban gyakran már kevesebb szó esik az önfeledt szórakozás közben, ezért néhány információt gyűjtöttünk össze erről a nevezetes napról.

patrik

Ki is Ő?

Szent Patrik az egyetlen szent, aki az Egyház egyetemes kalendáriumában Írországot képviseli. Ő Írország térítője és nemzeti védőszentje, aki elhozta az ország számára a kereszténységet. Két hiteles levél is fennmaradt tőle, amikből élete történései kikövetkeztethetőek.  

A 4. század végén született Britannia római fennhatóság alatt álló felében, jómódú családba. Gyermekkorában ír kalózok rabolták el szüleinek római provinciabeli birtokáról, s rabszolgának adták el Írországban, ahol a legenda szerint hat évet töltött fogságban. Szent Patrik később elhurcoltatását jogos büntetésnek tekintette azért, mert ,,elfordult Istentől, parancsait nem tartotta meg, és nem hallgatott a papokra, akik az üdvösségre intették''. Fogsága alatt birkákat kellett őriznie, és éjszakára sem akadt a feje felé fedél. Napkelte előtt kelt fel, és imádkozott. Egyik nap álmában meglátta Istent, akinek segítségével megszökött fogvatartói elől, és visszatért otthonába. Szökése után egy angyal szólt hozzá álmában, s arra bíztatta, hogy misszionáriusként térítse meg Írországot. Ezért papi képzésben vett részt, hogy Írországba mehessen. Ott püspökké szentelése után rengeteg pogány írt térített kereszténnyé. Emellett iskolákat, templomokat, kolostorokat és egyházmegyéket hozott létre.

20 évig tartó, Írország-szerte végzett misszionárius munkájában a megtértek közt is fontos szerepet kap a királyi család. A legenda szerint egy alkalommal Szent Patrik az uralkodói család színe elé járult, és olyan hevesen prédikált Krisztus szenvedéseiről, hogy botja szöges végével véletlenül átütötte a király lábát. A király azt hitte, hogy így kerül megpróbálásra hite, így szótlanul tűrte a fájdalmat. Amikor a Szent észrevette a király sérülését, amelyet véletlenül okozott, imájával begyógyította a vérző sebet, és tanúbizonyságot tett csodatévő erejéről.

patrik-gyerekek

A hagyomány

Szent Patrik legendája akkor kapott a legerősebb szárnyakra, amikor a tavaszpont március 17-ére tolódott, és a keresztény kultúrkör a húsvéti feltámadást az írek a szent napjával együtt ünnepelhette.  Az ír katolikusok évezredeken át hagyományosan ünnepelték a Szent Patrik napot, azaz reggeli misével és délutáni ünnepi lakomával. Annak ellenére, hogy március 17-e nagyböjtre esett, amikor a katolikusoknak tilos volt húst enniük, mindig megtartották Írország védőszentjének ünnepét. Ilyenkor ideiglenesen felfüggesztették a hústilalmat, s a legendás káposztát ír szalonnával fogyasztották. Manapság a sózott marhahús és a káposzta a hagyományos Szent Patrik napi étkezés két fő alapmotívuma. Emellett az egyik legismertebb Szent-Patrik napi jelkép a háromlevelű lóhere, amellyel Patrik a Szentháromságot magyarázta az íreknek. A hármas szám Írországban mágikus jelentőséggel bír, de fontos szerepet kap a kelta szimbólumokban is. Jelzi a teljességet, mint a jelen, a múlt és a jövő, vagy az ég, a föld és az alvilág hármasságát.

Szent Patrik napjának ünnepére a különböző országokban meglehetősen különböző szokások vonatkoznak. Az Egyesült Államokban szinte kötelező jelleggel zöld ruhába öltöznek az emberek, mosolygós manót állítanak a bejárati ajtajuk elé, munka után ír kocsmákba látogatnak ünnepelni.  Ma már világszerte egyet jelent ez a nap egy óriási, önfeledt bulival, amit még a Nemzetközi Űrállomáson is megünnepelnek.

images: 2. 1. 

Nézd meg ezt a videót fogászati rendelőnkről!

Napi ár: £5

Legyen fogszabályzód már napi £5-tól!*
*Kamatmentes kölcsön igénylésével

Az ajánlat visszavonásig érvényes.

 

Tovább olvasom

Online bejelentkezés

Foglaljon időpontot még ma!

Programok