Rohanó világunkban gyakran találjuk úgy, hogy nincs időnk lazítani. Állandóan ügyes-bajos dolgainkat intézzük. Reggel gyorsan bekapunk valamit, munkahelyünk felé útközben elintéznivalóink járnak a fejünkben, utána pedig egész nap a munkával foglalkozunk, vagy aktuális problémáinkon rágódunk. Mikor hazaértünk nehezen kapcsolunk ki, van akinek csak a tévé vagy a számítógépes játék jelenti a kikapcsolódást. Egész évben a nyaralást várjuk, hogy lazíthassunk, de van aki még akkor sem tudja elengedni magát. Érdemes tudni, hogy egy egyszerű, saját magunk által végezhető gyakorlattal változtathatunk mindezen.
Arra, hogy jobban odafigyelve és nagyobb nyugalommal vészeljük át a mindennapos viharokat hasznos módszer az autogén tréning, a relaxáció egy formája. Autogénnek hívják, ami azt jelenti, hogy saját magunk által kiváltott állapotról van szó. Az ilyen önrelaxáció azt jelenti, hogy csukott szemmel felmondunk magunknak egy szöveget, amely során ellazult állapotba kerülünk. A módszer könnyedén elsajátítható, és miután megtanultuk, bárhol alkalmazhatjuk, például otthon, utazás közben, munkahelyen, bárhol, ahol tudunk magunknak pár percet adni arra, hogy önmagunkba merüljünk.
Az autogén tréning módszerét J. H Schultz német pszichoterapeuta dolgozta ki a 20. század elején. Egy öngerjesztett hipnózisszerű állapotról van szó, amely során agyunk “kikapcsol”, ami nem azt jelenti, hogy elveszítjük öntudatunkat, sőt, nagyon is tudatunknál vagyunk, csak éppen befelé fordítjuk figyelmünket, testi érzeteinket állítjuk előterébe. Körülbelül úgy kell elképzelnünk, hogy az alvás és az ébrenlét között időzünk arra a pár percre, míg gyakorlunk. Testünkben az erek kitágulnak, vérnyomásunk csökken, testhőmérsékletünk megemelkedik.
Az autogén tréninget eleinte testi problémák, pszichoszomatikus betegségek kezelésére alkalmazták. Ilyen például a fej-, vagy hátfájás, vagy tulajdonképpen bármilyen testi fájdalom. Emellett alvásproblémák rendezésére is kiválóan alkalmas. Érdekes tény, hogy 5-10 perc relaxáció 1-2 óra alvással ér fel, tehát ha éjszaka nem sikerült kipihenni magunkat, megpróbálhatjuk bepótolni napközben.
Ezen áldásos hatásokon kívül azáltal, hogy odafigyelünk testi érzeteinkre, kapcsolatba lépünk belső lelkivilágunkkal. Megfigyelhetjük hol, melyik testrészünk mit szeretne jelezni nekünk. Ezek az érzetek mindenkinek egyéni lelki elakadásokat jeleznek, és általuk kerülhetnek felszínre megoldatlan problémáink. Közben képek is felbukkannak tudatunkban, amelyek tudattalan működésünkről árulkodnak.
A relaxáció továbbá növeli a koncentrálóképességet, így aki sportol, vagy tanul, jobban tudja irányítani figyelmét. Ezek mellett meddőség esetén is hatékony, kismamáknak pedig arra, hogy közel kerülhessenek magzatukhoz, kommunikáljanak velük az érzéseiken keresztül.
A relaxáció elsajátítása 12 hetes tréning során lehetséges, csoportosan, vagy egyénileg. Aki elhatározza, hogy szeretné megtanulni a módszert, annak el kell szánnia magát napi kétszeri 10-15 perces gyakorlásra. Az alapgyakorlat elsajátítása után célformulákat is be lehet építeni, ami azt jelenti, hogy relaxált állapotban mondatokat ismételgetünk magunknak, például egy állásinterjú előtt azt, hogy „Magabiztos vagyok és határozott.”, és ezen keresztül az elérendő állapot valóban meg tud valósulni.
Tartós változás érhető el az életvitelünkben, amikor beépítjük mindennapjainkba a gyakorlást. A relaxációt mindenki el tudja sajátítani. Akit érdekel ez a belső utazás és szívesen elsajátítaná az autogén tréninget, jelentkezhet a szeptembertől induló csoportra Londonban. További információ a www.szaboviktoria.eu weboldalon lesz található.
Szeretnél ellenállhatatlan és egészséges mosolyt erre a nyárra? A Forest & Ray Dental Practice-nél segítünk neked elérni ezt a ragyogó mosolyt!
Az akció 2023. augusztus 31-ig érvényes.
Foglaljon időpontot még ma!
- 2023. June 01
- 2023. June 01
- 2023. May 17
- 2023. May 14
- 2023. April 20