Fogszabályzós kezelést legkorábban 6 éves korban lehet elkezdeni, előbb nem ajánlott. Ebben, a vegyes fogazati időszakban, amely általában 12 éves korig tart, érdemes belevágni a kezelésbe, mert a gyermek állcsontja és fogíve ekkor már kialakulóban van, így az esetleges szabálytalanságok időben korrigálhatóak.
Az olyan szokások, amelyek az állcsontok és a fogak fejlődését nem megfelelő irányba terelik, mint például az ujjszopás, gyakran vezetnek olyan elváltozáshoz, amelyet érdemes akár már 4 éves kortól, szájizom tornával vagy kivehető fogszabályzóval kezelni. Így javítható a fejlődés és elkerülhető a későbbi beavatkozás.
Ebben az életkorban még viszonylag kevés eszköz áll a szakorvos rendelkezésére, mivel még nincs minden fog illetve foghely a szájban, és az állkapocs csont is növekszik. Legtöbbször a fő probléma az izmokkal van, de az is előfordul, hogy nincs elég hely a szájban.
Ebben az esetben a fogszabályzós orvos trénert vagy kivehető fogszabályozó készüléket használ. A nehézség az lehet, hogy a kisgyermeknek megtanítsuk és be is tartassuk vele a szakorvos által előírt viselései szabályokat.
Ezt az időszakot vegyes fogazati korszaknak nevezzük és általában 12 éves korig tart. Ilyenkor a fogszabályozós orvos rendelkezésre álló eszköztára érdemben nem változik, azonban a tej- és maradó csontfogak aránya befolyásolja a kezelés menetét.
16 és 18 év között az állcsont fejlődése befejeződik, ezután maximum a formája illetve a csontsűrűség változhat még. A második őrlőfog megjelenése lehetővé teszi rögzített fogszabályozó használatát.
Ebben az életszakaszban a kezelés legnagyobb gátja az a lelki teher, amit a páciensek érezhetnek, abban az esetben ha kortársaik csúfolják őket a fogszabályzó viselése miatt. Azonban ma már elérhetőek esztétikus és láthatatlan fogszabályozók, melyek könnyebbé teszik a fogszabályozós éveket a tinik számára. Sőt, egyre többen már akár divatékszerként, büszkén viselik esztétikus, akár különböző színekben pompázó készüléküket.
Tapasztalataink szerint érdemes mielőbb megkezdeni a fogszabályozós kezelést, hiszen így érhető elő a legszebb eredmény. Természetesen felnőtt korban is lehetőség van fogszabályozásra, azonban ekkor az állcsontok fejlődése már befejezettnek tekinthető és csupán a fogak mozgatására van lehetőség.
Hozd magaddal egy barátodat*, és mindketten 50% kedvezményt kaptok a fogkőleszedés árából.
Az ajánlat visszavonásig érvényes.
Foglaljon időpontot még ma!
- 2023. June 01
- 2023. June 01
- 2023. May 17
- 2023. May 14
- 2023. April 20