Margaret Thatcher – Budapest, politika, divat

Az első női pártvezető 87 évesen vesztette életét egy szélütés következtében. Margaret Tacher 1979-1990 között volt Nagy-Britannia miniszterelnöke. Az elmúlt években többször  betegeskedett, így keveset mutatkozott a nyilvánosság előtt. Férje halála után egyedül élt négyemeletes házában. Élete során nem csak a politikai élet, de a divatvilág ikonjává is vált. A magyar kormányban felmerülta gondolat, mi szerint szoborral tisztelegnek munkássága előtt, az ügyben azonban még nem született döntés.

Szobrot kapna a Vaslady

2 éve Ronald Reagan tiszteletére állítottak szobrot Budapesten, nem rég pedig elindult a szóbeszéd, hogy az idősebb George Bush is kapna egyet. A tavasszal elhunyt Margaret Thatcher emlékére a brit fővárosban már biztosan szoborral tisztelegnek, Párizsban pedig valószínűleg utcát neveznek el róla. Vajon Budapest is beáll a sorba? Thatcher egyik fő szövetségese volt Ronald Reagan, így nem elképzelhetetlen az ötlet.

Az Index, a magyar online hírportál kikérdezte Tarlós István főpolgármestert, aki azt mondta, még „gondolkozik”. Schmidt Mária, a Terror Házának (budapesti múzeum) igazgatója nem lelkesedett túlságosan az ötletért. Azt mondta, vitathatatlan, hogy Margaret nagyformátumú politikus volt, aki keményen szembeszállt a kommunizmussal, ugyanakkor nem volt túlságosan lelkes, mikor a közép-európai népek felszabadulásának gondolata porondra került.

A magyar miniszterelnök, Orbán Viktor Londonba utazott, hogy lerója tiszteletét az egykori brit miniszterelnök előtt. Margaret Thatcher kétszer járt Budapesten. 1984-ben Kádár Jánossal, 1990-ben pedig Antall Józseffel találkozott. Akkoriban pozitívan nyilatkozott az országban történt változásokról.

Margaret-Thatcher1

Ki is volt ő valójában?

Margaret Hilda Thatcher 1925-ben született, Londonban. Mindig is kissé különcnek számított, lány létére különösen érdekelték a természettudományok. 1944-ben vegyésznek kezdett tanulni Oxfordban, majd később politikai pályára lépett. 1959-ben megválasztották Finchley választókerületében országgyűlési képviselőnek. 1970-ben oktatásügyi miniszter lett, majd tovább lépett a ranglistán és öt év múlva az ellenzéki Konzervatív Párt első embere lett. Ő volt az első nő, aki politikai pártot vezetett, majd később az első női miniszterelnökként vonult be a történelembe, miután 1979-ben megnyerte a választásokat.

A Downing Street 10-be való beköltözése után számos gazdasági és politikai intézkedést hozott. Nagy hangsúlyt fektetett a deregulációra, a szakszervezetek hatalmának csökkentésére, a recesszió visszaszorítására.

Kezdeti népszerűtlensége ellenére 1983-ban, majd 1987-ben is újraválasztották. Intézkedései eleinte munkanélküliséghez vezetettek, de később komoly gazdasági konjunktúra következet be hatásukra.

A Divatdiktátor

Margaret Thachernek igen csak nehéz dolga volt, mint első női pártvezér. Akkoriban a férfiak uralták a politikát, és ehhez Margaretnek nem csak a mentalitását, de öltözködését is hozzá kellett igazítania.

Egy egész stáb dolgozott azon, hogy Thacher megjelenése nőies, ugyanakkor kellően tiszteletet parancsoló legyen. Ez azért is volt nagyon fontos, mert vidéki származása alaptalan támadásokra adhatott volna okot.

Eleinte nem voltak megelégedve beszédhangjával és stílusával. Ezen mindenképpen változtatni kellett. Margaret kitartó gyakorlással elsajátított egy felső-középosztálybeli akcentust, továbbá a mikrofonhoz közel hajolva lassabban kezdett beszélni. Sajnos hangszálai nem bírták túl jól a kiképzést, ám egy kis citromos, mézes meleg víz a beszédek előtt rendbe hozta a miniszterelnököt a felszólalások előtt.

Margaret édesanya varrónő volt, így hozzá volt szokva a kényelmes, praktikus, kézzel készített darabokhoz. Egyik tanácsadója hatására azonban lecserélte a teljes ruhatárát, és az állig begombolt, hosszú ujjú ruhákat részesítette előnyben. Általában pasztellszíneket használt, ezek közül is a sötétkék árnyalatot preferálta. Lemondása után lazított szigorú stílusán, és hétköznapi viseletébe bele-bele csempészett egy-egy színesebb, merészebb darabot.

Mindenképpen meg kell említenünk frizuráját, mely már-már védjegyévé vált. Szintén a stáb hatására, politikai karrierje felfelé ívelésekor az addiginál egy enyhébb szőkére festette át haját, de ezt leszámítva, frizurája 60 éven keresztül állandó volt. A szakzsargonban ezt a frizuraformát bouffant-nak nevezik.
Margaret-Thatcher2

Művek Tőle, Róla, Nektek

Margaret könyvet írt The Downing Street Years címmel, melyet 1993-ban adtak ki. Ezt követte 1995-ben a The Path to Power. Életével több filmstúdió is foglalkozott. 2008-ban jelent meg róla egy dokumentumfilm, mely a parlamenti képviselői hely elnyerésének mikéntjét követi nyomon. A 2009-es Margaret című mozgókép középpontjában az 1990-es választások állnak. A legújabb alkotás 2011-es. Ebben Meryl Streep alakítja az egykori miniszterelnököt. A színésznőt Oscar-díjjal jutalmazták a Vasladyben nyújtott teljesítményéért.

Margaret Thacher megosztó személyiség volt. Sokan szerették, sokan ellenezték politikai nézetei, intézkedései miatt. Az azonban bizonyos, hogy karizmatikus egyéniségére sokáig emlékezni fogunk, az általa felépített és befutott karrier pedig sok nő számára példaként szolgál.

 

images: 1. 2. 

 
Ár: Ingyen

Ne várd meg, amikor már elviselhetetlen a fogfájás! Légy biztos fogaid egészségében! 
Kezdd el a kezelésed mihamarabb! Amennyiben hétköznapra, este 6 óra előtti időpontot foglalsz, most ingyen kapod a teljes körű konzultációt!

Az akció érvényes 2018. szeptember 30-ig.

Tovább olvasom

Online bejelentkezés

Foglaljon időpontot még ma!





Friss cikkek

Programok

Kérjen időpontot:

×