December hónap igen sűrű, ami a népszokásokat és ünnepeket illeti. Volt már szó az adventről, majd a Mikulás legendás alakjáról. A következő ünnep talán ezek közül a legkevésbé ismert, ennek ellenére vidéken számos helyen ünneplik. Lássuk, miért olyan különlegesek a Lucák!
Luca napja december 13-ára esik. Ekkor emlékezünk Szent Lucára, aki Szicíliában nevelkedett, egy előkelő család gyermekeként. A leány keresztény hitre tért és örök szüzességet fogadott, hogy egész életét a vallásnak és Krisztusnak szentelhesse. Sajnos igen fiatalon mártírhalált halt, ennek ellenére a kereszténység nem tartja történelmi személynek, alakja inkább már csak a legendákban és a néphagyományokban él. Mivel életében példamutatóan tiszta és alázatos volt, nevét sokan a fény (Lux) szóval is összefüggésbe hozzák.
Németországban a szent igen nagy népszerűségnek örvend. Először Luca-mennyasszonyt koszorúval és gyertyával 1780 körül említették északon. Később ezt a szokást Nobel Alfréd halálának évfordulója kapcsán felelevenítették Svédországban is. Ennek oka, hogy a Nobel-ünnepségek általában december 13-án érnek véget, amikor is az újabb Nobel-díjasokat gyertyás-koronás lányok köszöntik.
A Luca nap egyik legjelentősebb szimbóluma Luca széke. Ennek hagyományos eleme a régóta varázserejűnek hitt pentagramma, más néven boszorkányszög. A széket olyan strapabíróra kellett készíteni, hogy elbírjon akár egy megtermett férfiembert is. A széket december 26-án a kabátjuk alatt csempészték be a “mesterek” a templomba, majd ráálltak, hogy megláthassák boszorkányt. A boszorkányok állítólag szarvat viseltek, ezért le kellett hajtaniuk a fejüket, mielőtt beléptek a templomba. Ezt lehetett kiszúrni a széken állva éjfélkor. Ha azonban valaki meglátta a boszorkányt, azonnal menekülnie kellett, nehogy a boszorkány lecsapjon rá. Az igazán leleményesek ilyenkor mákot hordtak maguknál, amit menekülés közben szétszórtak. A boszorkánynak ezeket fel kellett szednie, ám így nem érte utol a leselkedőt. Hazaérvén Luca székét tűzre dobták, és úgy tartották, hogy az égő fadarabok ilyenkor jajgatnak. Ha csend volt, a boszorkányok ezt meghallották, és ez egyben a végüket is jelentette. Ez után már csak néhány teendőt kellett elvégezni, hogy házunk teljesen védve legyen a rontásoktól: fokhagymát dugni a kulcslyukba, kést vágni a bal ajtófélfába, és keresztbe állítani előtte egy seprűt.
A Luca-naptár az időjárás titkait fedi fel. Úgy tartják, amilyen idő van Luca napján, olyan idő lesz a következő év januárjában. Luca másnapjának időjárása a februári időt jelzi és így tovább.
De nem csak a következő évi időjárást, hanem a termést is megpróbálták megjósolni. Ehhez Luca napján a kemence közelében búzát csíráztattak, ami nagyjából karácsony tájékán zöldült ki. A Luca-búza keltetés csírájával díszítették később az adventi oltárt.
A legfontosabb esemény ezen a napon a Lucázás. Ennek fényében december 13-án hajnalban a gyermekek körbejárták a falut és szalmán vagy ágakon térdepelve jó szaporulat és bő termés ígéretét hirdették mondókákkal, persze csak akkor, ha az adott ház lakói ezt apró ajándékokkal jutalmazták.
Régebben ezen a napon nem volt szabad sütni, mosni, fonni, és ha jót akartunk, kölcsönt sem kértünk, mert az elkért dolgok gyakran a boszorkányok markát ütötték.
Meglepő módon a néphit nem vélekedik pozitívan Luca személyéről. Úgy véli, létezik egy boszorkány is a jóságos Luca mellett, és a néphagyományban inkább ez az alakja ismert. Ezen a napon sokszor termékenységi szeánszokat rendeztek, házasságokat kötöttek, de mindenekelőtt védekeztek a boszorkányok ellen. Még az első látogató személye is fontos jelentőséggel bírt. Ha nő volt üszőt, ha férfi, akkor bikát jósoltak a szaporodásra.
Fontos tevékenység volt még a már említett Luca szék elkészítése, amit ezen a napon kezdtek el faragni, de innentől kezdve minden nap csak egyetlen műveletet volt szabad rajta elvégezni, és ügyelni kellett rá, hogy elkészüljön karácsonyra.
Az angolszász országokban előszeretettel használt töklámpásokat nálunk régen Luca napon készítették, és gyertyával a belsejében az ablakba rakták, hogy ráijesszenek a lakókra. A Skandináv országokban, ahol lényegesen kevesebbet süt a nap, mint nálunk, a Luca nap sokkal nagyobb hangsúlyt kap, az emberek ugyanis epekedve vágynak a fényre.
Hozd magaddal egy barátodat*, és mindketten 50% kedvezményt kaptok a fogkőleszedés árából.
Az ajánlat visszavonásig érvényes.
Foglaljon időpontot még ma!
- 2023. June 01
- 2023. June 01
- 2023. May 17
- 2023. May 14
- 2023. April 20