Ivás, evés, ivás… fogerózió?

Ismert tény, hogy a cukros, és savas üdítők fogyasztása, káros hatással van mind a gyerekek, mind a felnőttek fogzománcára. Most azonban, a legfrissebb kutatások alapján már úgy tűnik, az erózió folyamatában az is meghatározó lehet, hogy ezeket az italokat hogyan, és mikor fogyasztjuk.

Káros, cukros üdítők
Káros, cukros üdítők

Mi is az a fogerózió?

Fogerózióról akkor beszélünk, amikor azok a savak, melyek a különböző ételek és italok hatására szájüregünkben kötnek ki, feloldják a fog kemény szerkezetét. Ha a folyamat korai szakaszban van, csak a zománc felsőbb rétegeit károsítja, egy előrehaladt eróziónál viszont már a fog mélyebb rétegeit, a fogbelet, és a fogidegek területét is roncsolja.

Kutatás a témával kapcsolatban

4 éven keresztül folyt az a tanulmány, melyben a Berger Egyetem kutatócsoportja, egy 175 főből álló tinédzser csoport fog erózióját vizsgálta. Kezdetekkor természetesen rögzítették a résztvevők meglévő fogszuvasodásait, ínyproblémáit, és plakk státuszát is, hogy ezek szolgáljanak összehasonlítási alapul. Ezen kívül kérdőíveket töltettek ki velük, hogy így megpróbálják feltérképezni az emberek életmódbeli sajátosságait: milyen az étrendjük, fizikai aktivitásuk, milyen szabadidős tevékenységeket végeznek. Különösen az alábbi ételek és italok rendszeres fogyasztására összpontosított a kutatás: tej, joghurt, sajt, tejföl, szénsavas üdítők, víz, tea, kávé, édességek, jégkrém, gumicukor, rágógumi, rágcsálnivalók, keksz, és gyümölcsök.

A vizsgálat eredményei

A kutatás 4 éve alatt, összesen 2566 db fogfelszínt tanulmányoztak, és vizsgáltak át. Ezeknek 35%-ánál jelentkezett fogerózió, melyből 32%-nak egy stádiumot, 3%-nak pedig 2 stádiumot romlott a fogerózió mértéke. Ezen kívül azt is megállapították a vizsgálat során, hogy a fiúknál nagyobb arányban volt észlelhető drasztikus romlás, mint a lányoknál.

És hogy melyik vizsgált termék volt a leginkább ludas? Úgy állapították meg, hogy a cukros és savas üdítő italok, valamint a savanyú cukorka fogyasztása fokozza leginkább az eróziót, de az étkezések közbeni gyakori üdítő fogyasztás, és a tejfogyasztás hiánya is legalább olyan káros hatást fejt ki. Ezen kívül, mint kiderült, nem csak a „mit”, és „mikor” kérdések a fontosak, ha a fogeróziót vizsgáljuk, hanem a „hogyan” is. Az ivás módja is közre játszik tehát a fogszuvasodás kialakulásában, ugyanis ha a cukros üdítőt a szánkban tartjuk a lenyelés előtt, azzal többet ártunk a fogaknak, mintha egyből pocakunkba juttatnánk. Ez inkább a kisgyerekeknél fontos, akik előszeretettel játszanak az itallal a szájukban, annak lenyelése előtt.

Mit lehet tenni?

Napjainkban a fogerózió az egyik leggyakoribb probléma a vizsgált betegek körében, azon belül is legfőképpen a gyermekek körében. Ez azért is jelent súlyos gondot, mert a maradó-, csontfogak már a tinédzser kor előtt súlyosan károsíthatóak. A fogorvosoknak éppen ezért különösen körültekintőnek kellene lenniük a fiatal páciensekkel szemben, rendszeresen ellenőrizve a fogerózió mértékét, és tanácsokat adva a helyes életmóddal és táplálkozással kapcsolatban.

Fokozott tej fogyasztás
Fokozott tej fogyasztás

Hogy csökkentsük a fogerózió és fogszuvasodás kockázatát, érdemes leellenőrizni vásárláskor az élelmiszereken a savas összetevőket, különös tekintettel a citromsav (E330) és a foszforsav (E338) tartalomra.

Nézd meg ezt a videót fogászati rendelőnkről!

Kedvezmény:: 50%

Hozd magaddal egy barátodat*, és mindketten 50% kedvezményt kaptok a fogkőleszedés árából.

Az ajánlat visszavonásig érvényes.

Tovább olvasom

Online bejelentkezés

Foglaljon időpontot még ma!

Programok