Ha február, akkor farsang! Ez az ünnep vízkeresztkor kezdődik, január 6-án, és egészen hamvazószerdáig tart. Ez utóbbi időpontja változó. A farsang tulajdonképpen egyfajta víg időszak, mely megelőzi a 40 napos böjtöt. Az ünnepsorozatot évszázadok óta megrendezik és számos hagyomány, szokás kapcsolódik hozzá. Ezekben a hetekben búcsúzunk el a téltől és köszöntjük a várva várt tavaszt. Igaz, most már a vége felé járunk ennek az időszaknak, azért érdemes 1-2 szót ejteni róla. Hátha találunk kifogást arra, miért ettünk annyi finomságot a hónapban.
A farsang eredetileg egy pogány ünnepség volt, mely a tél és a tavasz küzdelmét szimbolizálta. A keresztények sokáig „üldözték”, de végül elfogadták és keresztény elemekkel ruházták fel az ünnepet. Ennek ellenére nincs jelentős vallási töltete, inkább néphagyományokra épül. A farsang hazája Olaszország, ezen belül pedig Velence nevéhez köthető leginkább. A 4 napos velencei karnevál máig a világ egyik legnagyobb turista látványossága. A magyar nyelv ezzel szemben nem az olasz, hanem a német fasching szót vette át.
A farsangot a lakomák, az életöröm, a vidámság, a táncok, a bálok, a mulatozás jellemzi leginkább – vagyis a böjtöt megelőző felhőtlen életöröm. A gazdagon megrakott asztalokkal eredetileg a természetet ösztönözték a bő termésre. Sokszor ilyenkor tartották az esküvőket is. A legismertebb hagyomány azonban a gyermekek nagy kedvence, a farsangi bál. Régebben az emberek ilyenkor félelmetes jelmezekbe bújtak, hogy elijesszék a telet. A beöltözés a mai napig megmaradt és a legtöbb óvodában, iskolában tartanak farsangi mulatságot. Sokszor jelmez versenyen mérettetnek meg a legötletesebb maskarák, de most már kevésbé fontos az, hogy ijesztő legyen. Ez inkább az amerikai halloween sajátossága.
Magyarországon a leghíresebb farsangi népszokás a busójárás. Ez 2009 óta szerepel az UNESCO szellemi örökség reprezentatív listáján, és Mohácsról indult útjára. Az ünnepség fénypontja a jelmezes felvonulás, a farsangi, télbúcsúztató koporsó vízre bocsájtása, illetve az esti máglyagyújtás. Ilyenkor a főtéren gyűlnek össze a mulatozók, körtáncot járnak és a máglya meggyújtásával elégetik telet. Biztos sokan kóstoltatok már húsos, zöldséges kocsonyát. Ez tipikus magyar, farsangi étel, akárcsak a különböző káposzta ételek és fánkok. Ezek közül legismertebb a szalagos fánk, amely nevét az oldalán keresztbe futó fehér csíkról kapta. Ez jelzi, hogy a fánk éppen megfelelőre sült. Elkészítése nem egyszerű, de azért nem lehetetlen. Egy korábbi cikkünkben erről és más fánkokról már olvashattatok.
A farsang utolsó napja húshagyó kedd. Ezt követi hamvazó szerda, ami már a húsvét előtti 40 napos böjt első napja. Szokás volt, hogy a böjtöt felfüggesztve, torkos csütörtökön az emberek elfogyasztották az összes ételt, italt, finomságot, ami megmaradt a farsangi ünnepségről. Erre a hagyományra ma rengeteg étterem, vendéglátó épít. A legtöbbször különleges menüvel készülnek, és az átlagnál nagyobb kedvezményekkel várják az éhes vendégeket. Sajnos Londonban nem túl elterjedt ez a szokás, de a londoni magyar éttermek sokszor rendeznek ilyenkor lakomát, így érdemes február végén nézelődni!
Legyen fogszabályzód már napi £5-tól!*
*Kamatmentes kölcsön igénylésével
Az ajánlat visszavonásig érvényes.
Foglaljon időpontot még ma!
- 2023. June 01
- 2023. June 01
- 2023. May 17
- 2023. May 14
- 2023. April 20