2015-ben ismét megrendezésre kerül az Eurovíziós Dalfesztivál. Mivel tavaly az osztrák Conchita Wurst nyert Rise like a Phoenix című dalával, a verseny idén Bécsben kerül megrendezésre. Tavaly Kállay-Sounders András és zenekara képviselte hazánkat, és Running című produkciójukkal az előkelő ötödik helyen végeztek. Idén a Dal verseny győztese, Csemer Boglárka „Boggie” a magyar delegált, aki Wars for nothing balladájával bejutott a döntőbe. Íme néhány érdekes információ a versenyről, Boggie-ról és a megindító dalról.
A verseny 1956 óta kerül megrendezésre, évente egyszer. Leginkább az Európai Műsorsugárzók Uniójának (EBU) tagállamai között van nagy sikere. Az országok egy-egy versenyzőt delegálhatnak, akik élő adásban mutatják be produkciójukat. Ezután minden ország szavazhat a produkciókra. A döntő előtt megrendezésre kerül két kvalifikációs kör, amit elődöntőkként ismernek leginkább a nézők. Innen a tíz, legtöbb pontot elért ország jut tovább, vagyis összesen húsz. Az Öt Nagy - Spanyolország, Németország, Olaszország, az Egyesült Királyság és Franciaország - automatikusan a döntőbe jut, az ő anyagi támogatásuk nélkül ugyanis nem lehetne megrendezni a versenyt. Szintén automatikus továbbjutó a tavalyi győztes ország, akik a versenyt rendezik. A döntőt általában egy májusi szombaton rendezik, ahogy most is, londoni időszámítás szerint este 8 órás kezdettel. Az idei meglepetés az ausztrál versenyző. Tavaly még csak fellépőként szerepeltek a versenyen, idén azonban már ők is megmérettettek, és a döntőben is láthatjuk produkciójukat.
Az Eurovíziós Dalfesztiválon hazánk is évek óta képviselteti magát, egyre sikeresebben. Az versenyző előadó az lesz, aki megnyeri a hazai „A Dal” című vetélkedőt. Ez egy több fordulóból álló zenei verseny. A pályázók idén novemberig nyújthatták be a dalokat. A 351 beérkezett dalból egy tíztagú zsűri választotta ki azt a 30 dalt, amelyik tovább jutott az élő műsorba. A nemzeti válogató háromfordulós volt, és a végső döntést a nézők hozták meg. Ennek köszönhetően az idei versenyen Csemer Boglárka “Boggie” képviseli hazánkat Bécsben, Wars for nothing című dalával. Az előző évek versenyzői igen magasra tették a lécet. ByeAlex Kedvesem című dala 2013-ban 10., Kállay-Saunders András Running-ja pedig 2014-ben az 5. helyen végzett. A legeredményesebb magyar versenyző még mindig Bayer Friderika, aki 1994-ben a negyedik helyen végzett. Lehet, hogy idén ez változni fog?
Csemer Boglárka kiskora óta énekesnő szeretett volna lenni. Épp ezért zenei tanulmányait már 13 éves korában kezdte. Klasszikus éneket és klasszikus zongorát tanult a Fasang Árpád Zeneiskolában. Kicsivel később az Erkel Ferenc Alapfokú Művészoktatási Intézmény és Jazz Zeneművészeti Szakközépiskola jazz-énekes szakára is beiratkozott. A zene mellett franciául kezdett tanulni – először idegenvezető OKJ szakképesítést szerzett, majd az Eszterházy Károly Főiskola francia-romanisztika szakirányán képezte tovább magát. 2005-ben egyik tanára segítségével Párizsban töltött egy évet au-pair-ként. Úgy véli, itt tanulta meg igazán a nyelvet, anyanyelvi környezetben. 2008-ban alapította meg együttesét, és 2011-ben a Csillag születikben is feltűnt. 2012-ben kezdte el használni jelenlegi művésznevét, a Boggie-t, ezzel is jelezve franciaországi kötődését. 2013-ban jelent meg Parfüm című dala, amely a videó elkészülte után országos, majd nemzetközi népszerűségnek örvendett. A klip kb. 30 milliós nézettségnél jár. Az Eurovíziós Dalfesztiválon Wars for nothing című dalával száll versenybe. A mű több mint egy éve készült, amikor is az énekesnőt nagyon megérintette az ukrán helyzet. Szeretett volna írni erről egy balladát, ám mire ötletét elmondta zenésztársának, Sebestyén Áronnak, ő már írt egy ilyen témájú dalt a lánynak. A végső formát persze együtt dolgozták ki. Az angol verziót Sára Heléna Bori írta, ügyelve arra, hogy ne egy egyszerű, elcsépelt háborúellenes dal szülessen. A Wars for nothing nem csak az ukrán helyzetről szól, hanem általánosságban a diszkrimináció, a háborúk és az elnyomás ellen emeli fel hangját. Szurkoljunk együtt szombaton Boggie-nak!
Kép: 1.
Változtasd meg az életed egy csavarral!
Nem érdemes Magyarországra utaznod a fogpótlásért! Csúcsminőségű fogimplantátum ‐ csak £5.3 naponta, kamatot sem kell fizetned!*
Az ajánlat visszavonásig érvényes.
Foglaljon időpontot még ma!
- 2023. June 01
- 2023. June 01
- 2023. May 17
- 2023. May 14
- 2023. April 20