Élet Londonban – 1. rész

Minden kezdet nehéz. Hát még akkor, ha ezt egy új országban kell megtennünk. Nagyon fontos, hogy az otthoni dolgaink elrendezése mellett fordítsunk időt és energiát arra is, hogy megfelelően tájékozódjunk a fogadó ország kulturális hátteréről, a kiutazáshoz, munkavállaláshoz szükséges dokumentumokról, papírokról. Amennyiben kisgyerekkel utazunk, a lakóhely kiválasztásakor érdemes figyelembe venni a környéken található bölcsődék, óvodák, iskolák számát, a képzés színvonalát. Ha már él kint rokonunk, ismerősünk, könnyebb dolgunk van, ők ugyanis sok olyan információval tudnak szolgálni, amit az interneten nem, vagy csak nehezen találunk meg.

Következő cikksorozatunkban a Londonba kitelepülni vágyóknak szeretnénk segítséget nyújtani, hogy ne egyedül kelljen megtenniük az első lépéseket.

London munka

Munkavállalás

Amire mindenképpen szükségünk lesz:

Először is: nyelvtudás! Sokan vágnak neki úgy az útnak, hogy csak pár szót tudnak angolul és arra számítanak, hogy majd kint rájuk ragad a nyelv. Kétségtelen, hogy angol nyelvű környezetben könnyebb megtanulni az angolok által gyakran használt kifejezéseket, a szlenget, de ne legyenek illúzióink. Nulla nyelvtudással borzasztó nehéz dolgunk lesz, munkát kapni meg egyenesen lehetetlen. Ez nem az jelenti, hogy nyelvvizsgára lenne szükség, de nagyon fontos, hogy legalább alapszinten tudjuk használni a nyelvet. Amíg nem rendelkezünk minimális nyelvtudással, addig ne vágjunk neki a kalandnak.

Ne hagyjuk otthon hivatalos papírjainkat se. Igaz, hogy az országba való beutazáshoz elég a személyi igazolvány, de sok helyen csak az útlevelet fogadják el, mint hivatalos dokumentum, így ez is mindenképpen legyen ott irataink között. Fontos továbbá, hogy ha van olyan bizonyítványunk, melyre szükségünk lehet (érettségi, nyelvvizsga stb.), akkor szerezzük be annak angol nyelvű változatát.

Jó munkához idő kell

Ne halogassuk a munkakeresést, és ha nem rendelkezünk kellő tartalékokkal, akkor készüljünk fel rá, hogy az első adódó ajánlatot el kell, hogy fogadjuk. Ha már dolgozunk, még mindig nézelődhetünk további állások után, de legalább már keresünk annyit, amennyi fedezi alapszükségleteinket. Sokan kezdenek felszolgálóként, babysitterként, mosogatóként, takarítónőként. Számos munkaközvetítő cég van a piacon, ezekkel óvatosan bánjunk! Eleinte próbáljunk önállóan állást keresni.

Állás

A felkészült álláskereső

Ha szeretnénk időt spórolni, akkor már előre készítsük el az önéletrajzunkat, de címet, telefonszámot ne írjunk rá. Ezeket az adatokat ugyanis csak később kapjuk meg, de utána rögtön kiegészíthetjük vele elektronikus formában tárolt önéletrajzunkat. Magyarországon bevett szokás, hogy a CV mellé fényképet csatolunk. Angliában ez nem feltétlenül szükséges. Így nagy valószínűséggel elkerülhetjük a diszkriminációt és egy állásinterjú alkalmával nagyobb esélyünk van a személyiségünkkel elbűvölni az interjúztatót. Lehet, hogy annak ellenére megkapjuk az állást, hogy a munkáltató eredetileg egy nálunk fiatalabb/idősebb dolgozót szeretett volna alkalmazni.

Előfordulhat, hogy egyes cégek bekérik az erkölcsi bizonyítványunkat, nem árt tehát, ha van nálunk ebből is egy hivatalos fordítás. Ami viszont elengedhetetlen, azok a referenciák. Előző munkáltatóinktól kérjünk be ilyeneket, természetesen angol nyelven. Érdemes mellékelni neveket

és telefonszámokat, ugyanis a HR-esek gyakran felkeresik a korábbi főnököket, hogy megerősítsék a referenciában írtakat, vagy, hogy kikérjék személyes véleményüket a dolgozókról.

Informálódjunk a feltételekről!

Ha elfogadunk egy állásajánlatot, életbe lép a munkaszerződés. Amennyiben nem tájékoztatnak bennünket a munkavégzés feltételeiről, érdemes utána érdeklődni, nehogy később hátrányos helyzetbe kerüljünk. Ha egy hónapnál tovább dolgozunk egy adott helyen, akkor a munkaszerződést kötelesek vagyunk írásban is megkapni a munka kezdetétől számított 2 hónapon belül. Ami a fizetéseket illeti, leggyakrabban hetente vagy havonta kapunk fizetést. Az első ledolgozott hét bérét azonban csak a második hét végén kapjuk meg. Ezt a „visszatartott” bért akkor kapjuk meg, mikor távozunk a munkáltatótól. Ezért is fontos, hogy rendelkezzünk némi tartalékkal.

images: 1. 2. 

Nézd meg ezt a videót fogászati rendelőnkről!

Kedvezmény:: 50%

Hozd magaddal egy barátodat*, és mindketten 50% kedvezményt kaptok a fogkőleszedés árából.

Az ajánlat visszavonásig érvényes.

Tovább olvasom

Online bejelentkezés

Foglaljon időpontot még ma!

Programok