Élet Londonban – 3. rész

Oktatás

Manapság rengetegen utaznak ki az Egyesült Királyságba családjukkal együtt, a jobb megélhetés reményében. Természetesen a kisgyerekeknek, akárcsak itthon, itt is részt kell venniük a közoktatásban, és ez tulajdonképpen mindenkinek az érdeke is. Persze, ez mégsem ilyen egyszerű, hiszen Londonban a magyartól eltérő oktatási rendszer működik. Sorozatunk harmadik részében ehhez a témához kapcsolódó legfontosabb információkat szeretnénk összegyűjteni.

A kisgyerekek felügyelete

Akárcsak itthon, Angliában is a legtöbb kisgyerek már egészen fiatalon bekerül az oktatási rendszerbe. Angliában nem ritka, hogy a picik 3 hónaposan magánbölcsödébe mennek, ezt a szülőknek maguknak kell fizetni. A gyerekek három évesen kerülhetnek át az óvodába. Itt a magán óvodák mellett már állami intézménybe is beírathatjuk őket. Emellett néhány magán általános iskola működtet úgynevezett “felkészítő osztályokat” (nursery class) ahová, akárcsak az óvodába 3-5 éves korig járnak a kicsik. 3-4 éveseknek Walesben, Észak-Írországban és Angliában részidős óvodai felügyelet jár, méghozzá ingyen. Ez két és fél órás foglalkozást jelent 38 héten keresztül.

child-uk

Iskola

5-16 éves korig ingyenes és kötelező az oktatás Angliában. Ez régen nálunk 18 éves korig tartott, de most már Magyarországon is 16-ra szállították le a korhatárt. A szigetországban ennek megfelelően az oktatási rendszerben eltöltött időt négy részre osztják. Ezek a következők: 5-7 éves kor, 7-11 éves kor, 11-14 éves kor és 14-16 éves kor. Az első és a második szakasz felel meg a magyarországi általános iskolai tanulmányoknak (itt: primary school), a harmadik és a negyedik szakasz pedig a gimnáziumi időszakot fedi le (itt: secondary school). A diákoknak minden szakasz végén vizsgát kell tenniük bizonyos tárgyakból. A legfontosabb vizsgát 16 évesen teszik le, ez nagyjából megfelel a magyar érettséginek (itt: GCSE - General Certificate of Secondary Education). Ezután, akár csak nálunk övék a választás, hogy tovább tanulnak-e vagy sem, esetleg munkába állnak

Akárcsak nálunk, Angliában sem kell külön fizetni az állam által működtetett általános- és középiskolákért. Ugyanakkor eleget kell tenni a szokásos formai eljárásoknak. Minden iskolába kérvényeznünk kell gyermekünk felvételét. A hatóságok kötelesek ezen kéréseknek eleget tenni, amennyiben az iskolák kapacitása ezt engedi. Előfordulhat persze, hogy valahová túljelentkezés van, ilyenkor felállítanak egy sorrendet, ami alapján döntenek a felvételt nyert gyerekek kilétéről. A sorrendnél sokszor előnyt élveznek a messzebb lakók, az állami gondozottak, a fogyatékkal élők stb. Az állami alap- és középfokú oktatási intézmények koedukáltak, és a gyermekek felvétele Walesben és Angliában nem függ tanulmányi eredményüktől, képességeiktől. Néhány helyen azonban megjelenik a szelekció, sőt Észak-Írországban jelenleg aktívan működik a szelektív rendszer. Ez azt jelenti, hogy a gyerekeknek pl. 11 éves korukban meg kell írniuk egy felmérő tesztet (transfer test).

london-university

A tanév 190 napos, szeptemberben kezdődik és a magyar tanévvel ellentétben július közepén ér véget. Cserébe a diákok és a tanárok hosszabb szüneteket kapnak évközben, de ezek pontos időpontjáról és időtartamáról a hatóságok döntenek. A tanítás később kezdődik, mint nálunk, általában reggel 9-kor, és délután 3-4 óráig tart. A hétvégék persze itt is tanítási szünetnek számítanak.

Merre tovább?

Ha a diák az a GCSE-t megszerezte, akkor főiskolára, egyetemre mehet tovább, vagy szakmát tanulhat. Ez azt jelenti, hogy megszerezheti az emel szintű érettségit (A-Level), vagy a BTEC vagy a GNVQ képesítést. 19 éves korig, annak ellenére, hogy nem kötelező, a gyerekek ingyen tanulhatnak tovább, sőt, ha valaki 16 éves kora után dolgozni megy, 25 éves koráig még ingyenesen vehet részt az oktatási rendszerben. Itt már mindenki a saját érdeklődésének megfelelő tárgyakat választhat attól függően, hogy később mivel szeretne foglalkozni. Létezik továbbá egy úgynevezett NVQ (National Vocation Qualifications) képesítés, amely megszerzéséhez sem írásbeli, sem szóbeli vizsga nem szükségeltetik, viszont felmérik az adott szakmában megszerzett tudásunkat. Ezen a magasabb szinten szerzett minősítések adják a felsőfokú képzésben való részvétel alapját.

Felsőoktatás

Angliában a legtöbb diák a gimnázium után egyből valamely felsőoktatási intézményben tanul tovább. Ide sorolhatók az egyetemek (universities), az úgynevezett “university college-ok” és a főiskolák (higher education colleges). A felsőoktatáshoz általában alapkövetelmény a GCE A-szintű érettségi, vagy valamilyen ezzel egyenértékű oklevél. Az intézmények igen magas fokú autonómiával rendelkeznek, így a felvételi feltételeket is ők szablyák meg, ezért ezek elég eltérőek lehetnek. A legtöbb felsőoktatási intézményben való részvétel tandíjjal jár (max. 3000 £/tanév). Ez egyáltalán nem olcsó, azonban számos ösztöndíj program létezik, sőt a diákhitel konstrukciók is igen kedvezőek. Angliában ugyanis csak akkor kell elkezdeni visszatörleszti a diák hitelt, ha havi fizetésünk már eléri a szerződésben meghatározott szintet. Ez egyrészt garancia az egyetem részéről a képzés színvonalára (jól fizető álláshoz juttat), másrészt a diákoknak nem kell adóssággal kezdeni életüket.

images: 1. 2.

 
Kedvezmény: 10%

Elszíneződött, eltört, megsérült a fogad? Egy esztétikus fogkorona nemcsak megszépíti, de meg is óvja a további károsodástól! 

Érvényes: 2018. október 31-ig.​​

Tovább olvasom

Online bejelentkezés

Foglaljon időpontot még ma!





Friss cikkek

Programok

Kérjen időpontot:

×