Az élő Hamupipőke

Hercegek és hercegnők márpedig léteznek. Sokakat még mindig meglep, hogy habár a 21. században élünk, némely országban még mindig királyok és királynők uralkodnak, igaz sokszor már csak formálisan. Jelenleg az államforma monarchia Nagy-Britanniában, Belgiumban, Dániában, Spanyolországban, Hollandiában, Monacóban, Japánban, Jordániában, Lichtensteinben, Svédországban, Norvégiában stb. A királyi családba bekerülni országonként máshogy lehet, de ha már az elithez tartozunk, az életünk gyökeresen megváltozik. Így volt ezzel Kate Middleton is, aki jelenleg Cambridge hercegnéje. Mostanában igen sokat hallunk róla, ugyanis kisbabát vár, és már csak pár hét van hátra a nagy napig. Következő írásunkban a modern kor Hamupipőkéjéről mesélünk nektek.

Az Óperenciás tengeren túlról

hamupipoke

Catherine Elizabeth Middleton 1982. január 9-én jött világra egy középpolgári angol család elsőszülött gyermekeként. Édesapja Michael Francis a British Airwaysnél dolgozott először légiutaskísérőként, majd repülőtisztként, édesanyja Carole Elizabeth szintén légiutas-kísérő volt. A szülőknek jelenleg egy parti kellékekkel foglalkozó cégük van. A család felmenői, a Lupton család világ életében kereskedelemmel és politikával foglalkozott Leedsben, a Harrison család (anyagi ági felmenő) tagjai pedig bányamunkások voltak Sunderlandben és Durhamben. Katenek két testvére van: Pippa (Philippa Charlotte) és James William.

Mert a hercegnők is tanulnak…

A hercegné és családja Jordániában élt 2 évet a ’80-as években, de a gyerekek angol nyelvű óvodába jártak. Általános iskolai tanulmányait már Angliában végezte, a Marlborough College tanulója volt középiskolai éveiben. 2001-ben felvételt nyert a St. Andrew- Egyetemre, ami Skóciában található és ezzel kezdetét vette a tündérmese.

Az igaz szerelem mindent legyőz

Kate az egyetemen ismerkedett meg Vilmos herceggel, aki diáktársa volt. Nagyon jó barátok lettek, néhány barátjukkal közösen béreltek lakást. A barátságból szépen lassan szerelem szövődött, de a lány nehezen viselte a paparazzik állandó jelenlétét. 2005-ben feljelentést tett zaklatás miatt, később testőröket rendeltek mellé. Kate egyre több rendezvényen mutatkozott nyilvánosan Vilmossal, és szárnya kapott a hír, hogy összeköltöztek a herceg rezidenciáján. Ezt azonban cáfolták. 2007-ben a pár szakított, az okokat csak találgatják, de egyesek szerint Kate úgy érezte, Vilmos elhanyagolja, mások úgy gondolják a pár még nem állt készen arra, hogy elkötelezzék magukat. Aggodalomra semmi ok, a történet vége happy end! 2007-ben a fiatalok ismét találkozgatni kezdtek, habár váltig állították, hogy csak barátok. Kate egyre több rendezvényen jelent meg, és miután részt vett Vilmos unokatestvérének esküvőjén úgy, hogy Vilmos nem volt jelen, már nehezen lehetett tagadni kapcsolatukat. 2010-ben végül Kenyában Vilmos megkérte Kate kezét egy zafírokkal és gyémántokkal díszített gyűrűvel, mely édesanyjáé, Diánáé volt.

katalin-wth

Hétországra szóló lakodalom

2011. április 29-én Vilmos cambridge-i herceg és Kate Middleton a Westminsteri apátságban mondta ki a boldogító igent. Vilmos nem közvetlenül a trón örököse, ezért az esküvő nem számított állami rendezvénynek. Ennek ellenére a királynő munkaszüneti nappá nyilvánította. A menyasszony ruháját Sarah Burton készítette. A pár hintóban ülve vonult végig a brit nagyérdemű előtt, amit négy fehér paripa húzott. A Buckingham-palota erkélyéről még integettek, majd megcsókolták egymást, mialatt a Brit Királyi Légierő gépei elhúztak a palota felett. A ceremónián kb. 1900 vendég vett részt, és a világ számos országában élőben közvetítették az eseményeket. Magyarország egy herendi porcelánt ajándékozott az ifjú párnak, magyar vízilabda-válogatott pedig névre szóló hímzett, válogatott köpennyel lepte meg őket, mivel Vilmos nagy rajongójuk.

Katalin, cambridge-i hercegné

Kate a házasság után hivatalosan is „ő királyi felsége, Cambridge hercegnéje,  Strathearn  grófja grófnéja, Carrickfergus bárónéja” lett, de a Katalin hercegnő címet nem használhatja, mert ez csak a hercegi rangba beleszületetteket illeti meg. Az angol Hamupipőkét a média és a divatvilág egyaránt kedveli, számtalan alkalommal dicsérték öltözködését, vele született stílusérzékét. Többször szerepelt a rangos divatmagazinok top listájában, mint a legjobban öltözött hírességek egyike, vagy mint a legígéretesebb újonc.

És boldogan éltek, míg meg nem..

Katalint nemrég meggyanúsították, hogy anorexiás, ugyanis rengeteget fogyott, és folytonos rosszullétek gyötörték, sőt egy időre még kórházba is került. Szerencsére ifjú hercegnénk nem beteg volt, csupán állapotos. 2012. december 3-án jelentették be a nagy hírt. Kate utolsó nyilvános szereplése a királyné születésnapján volt, azóta visszavonult szülei otthonába, hogy nyugodtan készülhessen az anyaságra. A kisbaba neméről nem adtak közzé hivatalos információt, mindenki csak találgat egy-egy elejtett megjegyzés után. Ami a baba nevét illeti, a hercegi párnak igen szűkös a mozgástere, ugyanis a hagyományoknak megfelelően olyan nevet kell választaniuk, melyet előtte a brit királyi család valamely tagja már magáénak tudhatott. Ez körülbelül 20 keresztnevet jelent, ezek azok melyek illenek egy jövendőbeli uralkodóhoz. Többek között felmerült, hogy a gyermeket (ha lány lesz) Vilmos édesanyja tiszteletére Dianának nevezik.

katalin-pötty

Amint látjátok, még mindig léteznek hercegek és hercegnők, csupán a megfelelő országban kell keresni őket. Habár az életük nagyobb része nyilvánosan zajlik, azért ők is csak emberek. Szakítanak, házasodnak, kisbabát várnak és küszködnek a névválasztással, akár csak mi magunk. Irigykedésre semmi ok!

images: 1. 2. 3. 

Nézd meg ezt a videót fogászati rendelőnkről!

Kedvezmény:: 50%

Hozd magaddal egy barátodat*, és mindketten 50% kedvezményt kaptok a fogkőleszedés árából.

Az ajánlat visszavonásig érvényes.

Tovább olvasom

Online bejelentkezés

Foglaljon időpontot még ma!

Programok