A lecsónak rengeteg elkészítési módja létezik - a legfontosabb alapanyagok azért biztosan azonosak: mindegyik változatban van hagyma, paprika és paradicsom. Most egy olyan verziót mutatunk be nektek, amelyik a csirkemellnek és a nokedlinek köszönhetően igazán laktató, és magyaros - mégis gyorsan elkészíthető.
- 1 nagy fej hagyma
- 4 paprika
- 4-5 nagyobb paradicsom
- 6-8 szelet csirkemell
- só
- olaj
Egy kis edényben tegyünk fel vizet forrni, ebben forrázzuk majd le a paradicsomot. Sózzuk be egy kicsit a csirkemellet, és hagyjuk állni, amíg a zöldségeket feldaraboljuk. A hagymát tisztítsuk meg, vágjuk félbe, és szeleteljük. A paprika csumáját vágjuk ki, és daraboljuk fel karikákra, vagy kis szeletekre, kedvünk szerint. Az időközben felforrt vízbe óvatosan dobjuk be a paradicsomokat néhány pillanatra - ha egy villát beleszúrva a héja megreped, már kész is. Szedjük ki a vízből, és tegyük félre kicsit kihűlni.
A felforrósított olajban pirítsuk meg a csirkemelleket, és miután átsültek, szedjük egy tányérra. Ugyanebben a serpenyőben pároljuk meg a hagymát, majd keverjük át a paprikával. Ha kicsit átsült, tegyük rá az időközben héjától megszabadított, feldarabolt paradicsomot (aminek a szeleteléskor kifolyt levét is öntsük a lecsóba!). Fedjük le, és főzzük kb. 10 percig, amíg a paradicsom szét nem fő.. Amit ez megtörtént, tegyük vissza az elkészült lecsóba a megsült csirkelmell szeleteket, és forraljuk össze.
Lehetőség szerint tálaljuk nokedlivel, de ha ezt nincs kedvünk készíteni, friss, ropogós kenyérrel is remek!
image: 1.
Legyen fogszabályzód már napi £5-tól!*
*Kamatmentes kölcsön igénylésével
Az ajánlat visszavonásig érvényes.
Foglaljon időpontot még ma!
- 2023. June 01
- 2023. June 01
- 2023. May 17
- 2023. May 14
- 2023. April 20