40 dkg paradicsom
80 dkg zöldpaprika
2 nagy fej hagyma
5 dkg füstölt szalonna
2 evőkanál olaj
1 kávéskanál enyhén csípős pirospaprika
1 darab cukkini
A paradicsomot leforrázzuk, meghámozzuk, gerezdekre vágjuk. A zöldpaprikát megmossuk, kicsumázzuk, ereit és magjait eltávolítjuk, majd vékony szeletekre vagy ujjnyi vastag karikákra szeljük. A hagymát meghámozzuk, és apróra felkockázzuk. A szalonnát ugyancsak apró kockákra vagy vékony csíkokra vágjuk.
Az olajhoz adjuk a szalonnát, és mérsékelt tűzön zsírjára pirítjuk. Megfonnyasztjuk benne a hagymát, majd lehúzzuk a tűzről, megszórjuk a pirospaprikával, rádobjuk a paradicsomot, ízlés szerint sózzuk. Visszatesszük a tűzre, és néhány percig fedő nélkül forraljuk. Beleforgatjuk a zöldpaprikát, a felkarikázott cukkinit és félig lefedve, mérsékelt tűzön puhára főzzük, végül utána megsózzuk. Kölessel, párolt rizzsel vagy egyszerűen friss házikenyérrel kínálhatjuk.
Az biztos, hogy gyors és energiaszegény vacsorát tudhatunk magunkénak, ha nem zsíron főzzük, és nem eszünk meg hozzá fél kiló friss, ropogós fehérkenyeret, aminek a héjával majd kitunkoljuk a szaftot. Lehet mélyhűtőben tárolni és tartósítani, úgyhogy az adagokkal itt sem muszáj spórolni. A lecsót téli vasárnapokon használhatjuk majd fel, mondjuk húsos-rizses ételeink valamelyikéhez otthoni ízeket varázsolva otthonunkba.
Legyen fogszabályzód már napi £5-tól!*
*Kamatmentes kölcsön igénylésével
Az ajánlat visszavonásig érvényes.
Foglaljon időpontot még ma!
- 2023. June 01
- 2023. June 01
- 2023. May 17
- 2023. May 14
- 2023. April 20