Nincs karácsonyi vacsora desszert nélkül. Előző bejegyzésünkben a kissé kényes pulykasült elkészítését mutattuk be. Most következzék kettő az angolok által kedvelt édesség közül.
Ennek alapját a hagyományok szerint december első vasárnapján, az úgynevezett “Stir-up-Sunday” napon készítik el. Ilyenkor a család minden tagjának kell egyet kevernie rajta, csukott szemmel, keletről nyugati irányba, és közben mindenkinek kívánnia kell valamit. Ezután megsütik, majd karácsony napjáig hűvös helyen tartják.
Tálaláskor magyalággal szokták díszíteni, és forró brandyvel öntik le, amit meggyújtanak, hogy elijesszék a gonosz szellemeket. Vannak, akik ezüst pénzérmét sütnek bele, és aki megtalálja, annak egész következő évben szerencséje lesz. Persze, az sem baj, ha közvetlenül az ünnepnap előtt készítjük el, ehhez a következő receptet ajánljuk:
5 dkg vaj
5 dkg finomliszt
fél tk. karácsonyi fűszerkeverék
7,5 dkg zsemlemorzsa
10 dkg barna cukor
10 dkg nagy szemű mazsola
7,5 dkg hagyományos mazsola
5 dkg datolya
5 dkg meggy
12,5 dkg ribizli
2,5 dkg durvára vágott narancshéj
fél citrom héja és leve
2 tojás
2 tk. melasz
1 tk. méznél sűrűbb, karamell ízű melasz
0,5 dl narancslé
0,5 dl almalé
Szitáljuk össze a száraz hozzávalókat (liszt, fűszerek, zsemlemorzsa, cukor, gyümölcsök) és jól keverjük össze. A maradék hozzávalókat szintén keverjük egybe. Ezután öntsük össze a két keveréket és ezeket is jól keverjük össze. A masszát egy enyhén kivajazott pudingos tálba öntsük, majd takarjuk le folpackkal. Erre vágjunk középre egy kisebb hasítékot, hogy a gőz távozhasson. Tegyük be a mikroba, majd magas hőfokon süssük 10 percig. Ezután hagyjuk állni kicsi. Tálaláskor brandyvel, vagy vaníliasodóval öntsük le, úgy tálaljuk. Az alábbi linken egy videót láthattok, ahol ma megmutatják, hogy készül a tökéletes karácsonyi puding.
Ez a desszert se sütést, se hosszas előkészületet nem igényel, és elkészítése során kiválóan felhasználhatunk maradék házi piskótát, kalácsot, kekszet, befőttet vagy lekvárt. Neve a francia „trufle” szóból származik, ez azt jelenti hóbortos. Már a XIV. században is népszerű volt, de akkoriban csak főtt krémből és lekvárból készült. Az áztatott piskóta 1850 körül került bele. Manapság szinte bári lehet trifle, ami rétegesen készül, sokak szerint azonban feltétel, hogy tartalmazzon gyümölcsöt.
· 30 dkg Madeira torta(vagy keksz, piskóta, kalács)
· 3 ek. málna jam
· 5 ek. édes sherry
· 3 dl habtejszín
· 4 maréknyi málna vagy bármilyen gyümölcs
· 4 tojássárgája
· 10 dkg cukor
· 3 dkg liszt (vagy kukoricakeményítő)
· 5 dl tej
· 1 vanília rúd (kettévágva, a magot kikaparva)
A tortát horizontálisan félbevágjuk, lekvárral megkenjük az egyik felét, a másikkal letakarjuk, majd 2 cm-es csíkokra szeleteljük. A tortaszeletek felével kibélelünk egy nagy, kb. 2-2,5 literes üvegtálat. Kétmaréknyi gyümölcsöt szórunk bele, majd lelocsoljuk 2 k. sherryvel. A hűtőszekrényben pihentetjük, amíg elkészítjük a vaníliakrémet.
Ehhez a tojás sárgákat habosra keverjük a cukorral, majd belekeverjük a lisztet. A tejet 1 csipetnyi sóval felmelegítjük, és amint forrni kezd, lehúzzuk a tűzhelyről. Hozzáadjuk a vanília csíkokat és a kikapart magot, majd 15 percig pihenetjük. Kivesszük a vanília rudat, a teje felmelegítjük, majd a tojásra öntjük, folyamatos keverés mellett. Egy másik lábasba töltjük a mártást, majd alacsony lángon sűrű krémmé főzzük. Ezután egy álba töltjük, majd folpackkal letakarjuk és hagyjuk kihűlni. Ha ez megtörtént, a felével leöntjük a tortaszeleteket. Erre jön rá a tortaszeletek másik fele, a maradék gyümölcs, amit 2 ek. sherryvel leöntünk. Amíg a trifle pihen, a maradék sherryt és a tejszínt felverjük. A kemény habot egyenletesen a rakottas tetejére kanalazzuk, majd letakarjuk és legalább 3 órát hagyjuk állni a hűtőben. Tálaláskor a tejszín tetejére helyezzük gyümölcsöket ízlés szerint.
Hozd magaddal egy barátodat*, és mindketten 50% kedvezményt kaptok a fogkőleszedés árából.
Az ajánlat visszavonásig érvényes.
Foglaljon időpontot még ma!
- 2023. June 01
- 2023. June 01
- 2023. May 17
- 2023. May 14
- 2023. April 20