Most már igen csak benne járunk az őszben, sőt lassan már a tél felé kacsintgatunk. Habár a szabadtéri programok számát kénytelenek vagyunk csökkenteni, nincs okunk az aggodalomra. Az év utolsó hónapjaiban is van néhány kiállítás, rendezvény, melyre érdemes lesz ellátogatni. A World Press Photo éves turnéjának következő állomása például épp London lesz, a kiállítás pénteken nyitja meg kapuit a nagyérdemű előtt. Habár az idén nem szerepel magyar fotós a díjazottak között, mindenképpen érdemes megtekinteni a győztes műveket.
1955-ben alapították Amszterdamban a World Press Photo elnevezésű non-profit szervezetet, mely azóta minden évben megrendezi a világ legszínvonalasabb sajtófotó-pályázatát. A díjátadó ünnepséget Amszterdamban tartják, Oude Kerk-ben. Ez a város legrégebbi épülete a maga 800 évével. A templom Amszterdam fő piroslámpás negyedében található, a Oudekerksplein névre keresztelt téren. A pályázat lezárása után a díjazott művek egy világ körüli turnén vesznek részt. 40 országban állítják ki a fotókat, ahol több millió ember csodálhatja meg őket. Ezen felül minden évben készül egy évkönyv, melyben a győztes képeket mutatják be. Ezt a művet átlagosan hat nyelvre szokták lefordítani.
A szervezet célja a munkák jutalmazásán kívül az, hogy támogassa a profi sajtófotózást nemzetközi szinten, továbbá igyekszik emelni a sajtófotózás színvonalát és a képek kiállítása által igyekszik támogatni a korlátlan és ingyenes információcserét.
Ennek érdekében az egész világon szerveznek tanfolyamokat, bemutatókat, workshopokat fotósoknak. A pályakezdőknek például kitűnő lehetőséget nyújt a Joop Swart mesterkurzuson való részvétel.
Mivel a sajtófotózás is igen sokrétű, nehéz lenne összehasonlítani két teljesen különböző témájú képet. Épp ezért a pályázat kapcsán jelenleg 10 kategóriában lehet nevezni a fényképeket, melyek a következők:
Természet
Portrék
Korunk kérdései
Sport arculatok
Sportesemények
Hétköznapok, művészet, szórakozás
Helyszíni hír
Emberek a hírekben
Általános hír
A versenyre díjtalanul lehet benevezni akár egyedi képpel, akár fotósorozattal, akkor, ha a versenyző hivatásszerűen űzi a sajtófotózást. Nevezhet továbbá újság vagy ügynökség is az általa legjobbnak ítélt képekkell. A pályázatokat egy 19 tagú bizottság zsűrizi februárban. A csapat összetétele évről-évre változik, főleg fotósokat, sajtóügynökségek képviselőit és képszerkesztőket szoktak felkérni. A döntés után a díjakat áprilisban osztják ki egy ceremónia keretén belül. 2001-ben, 2002-ben, 2005-ben, 2007-ben, 2008-ban és 2010-ben magyar versenyzőket is kitűntettek. Legutóbb Szentpéteri József kapta meg az első díjat Vadászó jégmadár című képéért Természet kategóriában, 2008-ban pedig Gárdi Balázs, Szigetváry Zsolt és Berekai Judit kapott kitüntetést.
A legjobb 350 képet kb. 100000 pályázat közül válogatták ki, melyeket 124 ország 6000 sajtófotósa készített. Ezek néha mozgalmasak, békések, ijesztőek, így mutatva tükröt a 2012-es évről. Láthatunk fotókat Szíriáról, Palesztináról, Szudánról, az olimpiáról, és a természet kincseiről egyaránt. Londonban a kiállítást november 8-26 között tekinthetjük meg, a Royal Festival Hall-ban, minden nap reggel 10-től. Vétek lenne kihagyni, főleg, hogy teljesen ingyenes!
image: 1.
Szeretnél ellenállhatatlan és egészséges mosolyt erre a nyárra? A Forest & Ray Dental Practice-nél segítünk neked elérni ezt a ragyogó mosolyt!
Az akció 2023. augusztus 31-ig érvényes.
Foglaljon időpontot még ma!
- 2023. June 01
- 2023. June 01
- 2023. May 17
- 2023. May 14
- 2023. April 20