VANAVAN TRIÓ koncert - Soma Mamagésa zenekara

Most pénteken, a POSK Jazz Cafeban találkozhattok Soma Mamagésa legújabb zenei formációjával, amivel az idei Everness fesztiválon debütáltak.

A Vanavan triót, egy egészen egyedi zenei hangzás jellemzi. A dalokat Schlosser András és Soma szerezte, Lőrincz György hangszerelte, a szövegeket pedig Soma írta, magyar, angol, és halandzsa nyelven. Ahogy azt a művésznő mondta, zenéjük célja a minőségi szórakoztatás, a lélek megérintése és felszabadítása. Összességében egy „lélekzenét” szeretnének létrehozni, amely mindenkiből előcsalogatja a  játékos-teremtő-kreatív-örök gyereket.

Zenéjükben rengeteg stílus fellelehető, a jazz, az etno, a pop, néhol a rock és az avantgarde stílusjegyeit is hallhatjuk. Azonban, ami kollektíven jellemzi a dalokat, hogy mind fülbemászóan dallamos, játékos, és olykor pszichedelikus hangzású. Soma természetesen rengeteg arcát és ehhez kapcsolódó hangszínét fogja megmutatni a színpadon a vendégeknek, ahogy mindig, most is elvarázsolja majd precízen összeállított műsorával a közönséget! Egy egész zenekar áll természetesen a produkció mögött, lesz gitár, bőgő, dob, szaxofon és elektromos szaxofon, pianínó, és helyenként elektronika.

Gyere el Te is pénteken, ha át akarod élni a zene egységének összetartó varázsát Somával, és a Vanavan trióval!

Időpont: október 23. 19:30
Helyszín: POSK Jazz Cafe, Hammersmith
Cím: 238-246 King St, W6 0RF London, United Kingdom
Jegy árak: elővételben: £10
Jegyek vásárolhatók: stageinlondon.com/jegyvasarlas
További információk: www.facebook.com
Esemény jellege: koncert

Image1.

Nézd meg ezt a videót fogászati rendelőnkről!

Ár: £45

Tudtad, hogy Invisalign® GO-val nem kell évekig várnod, hogy egyenesek legyenek a fogaid? Tudd meg, hogy alkalmas vagy-e rá még ma, így most az Invisalign® Go konzultáció során egy teljeskörű állapotfelmérésben is részesülsz mindössze £45-ért. 


Az ajánlat 2019. június 30-ig érvényes.

Tovább olvasom