Triád koncert (Bacsó Krsitóf , Juhász Márton, Oláh "Tzumo" Árpád)

Triád

A Triád a legelőremutatóbb fiatal, de már hatalmas nemzetközi tapasztalattal rendelkező három magyar zenész formációja 2012 végén alakult. A zenekar repertoárján főként Bacsó Kristóf (Modern Art Orchestra, Oláh Kálmán Sextet) szerzeményei szerepelnek, de a megkomponált részek mellett fontos szerepet kapnak a közös improvizációk.

Bacsó Kristóf a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, a Conservatoire de Paris és a bostoni Berklee College of Music egykori tanítványa, aki első helyen végzett 1999-ben a Bartók Rádió 2. dzsessztehetségkutató-versenyén.

Oláh “Tzumo” Árpád 21 éves korában, 2001-ben hívta fel magára először a nemzetközi jazzvilág figyelmét, amikor akkori triójával részt vett a Jazz Hoeilaart Intern'l Contest versenyen, ahol Európa, Amerika és Ausztrália legjobbjait maga mögé utasítva – a verseny történetében először – az összes fődíjat megnyerte majd a Berklee egyetem felvételijén megkapta a legmagasabb ösztöndíjat.

Juhász Márton aki magyarországi díjnyertes tanulmányai után Londonban, majd a világhírű bostoni Berklee School of Music-ban tökéletesítette tudását, számottevő amerikai és európai tapasztalattal gazdagodva tért vissza Magyarországra.

 

Időpont: 2014. március 28. 19:30

Helyszín: Hungarian Cultural Centre London

Cím: 10 Maiden Lane, WC2E 7NA London, United Kingdom

Esemény információ: Facebook esemény

Jegyár: ingyenes, foglalás a 020 7240 8448-as telefonszámon, vagy e-mailben a bookings@hungary.org.uk-en

Nézd meg ezt a videót fogászati rendelőnkről!

Naponta: £5.3

Változtasd meg az életed egy csavarral!

Nem érdemes Magyarországra utaznod a fogpótlásért! Csúcsminőségű fogimplantátum ‐ csak £5.3 naponta, kamatot sem kell fizetned!*

Az ajánlat visszavonásig érvényes.

Tovább olvasom

Online bejelentkezés

Foglaljon időpontot még ma!

Programok