Soma Mamagésa önismereti kurzusai Londonban

Ne feledjétek, Soma Mamagésa most pénteken tartja az előadását, este 7 órakor a Bloomsbury Central Baptist Church-ben! Az előadás címe: A hétköznapi élet mágiája, avagy a tudatosság teremtő ereje. Akárcsak tavaly, idén is várhatóan hatalmas tömeget vonzz majd a díva magával ragadó stílusa és pozitív életszemléletéből fakadó tanácsai. Azonban ez még nem minden!

A tavalyi évhez hasonlóan, most is kurzusok fogják követni az előadásokat. Két teljes hétvégén át fognak tartani Soma Mamagésa kurzusai, ezeknek pontos időpontja október 10-11, valamint október 17-18.

Soma Mamagésa önismereti kurzusai Londonban

Az első kurzus témája: A nőiségünkben ért sebek tisztítása, a nőiség öröme, szentsége és újra értelmezése. Ahogy azt a téma is mutatja, ez a hétvége főként nőknek szól, úgyhogy ne habozzanak Hölgyeim, ez a hétvége csak a Tiétek!

"A hétvége célja, hogy végigvegyük azokat az alapvető sebeket, lejárt hitrendszereket, beégett legtipikusabb mintákat, amiktől és amikben mindenképpen tisztulnunk kell ahhoz, hogy napról-napra egyre inkább a saját életünket éljük.
2004 óta dolgozom nőkkel, látom, hogy mik azok az alapvető sérülések, lejárt hitrendszerek, beégett szerepek, tipikus (tehát kollektívben benne levő) minták, amiket hordozunk magunkkal, és amiket optimális felismernünk, elengednünk ahhoz, hogy itt a jelenben esélyünk legyen a teljes női lét megélésére. Hiszem, tudom, látom, élem, hogy egy új korszak első fecskéi vagyunk, akik egy új nőiségnek a letéteményesei. Ebben a pár napban ebben kívánok segítséget nyújtani nőtársaimnak."

A második, október 17-18-ára szervezett kurzus témája: Maszkok, szerepek és önvaló, "vagyok, aki vagyok". Erre férfiak és nők egyaránt bátran jöhetnek, hiszen az önismeret, nemtől függetlenül, mindenki számára fontos!

"A hétvége célja, hogy mélyebben definiáljuk az önvalót, azt, hogy a szerepeink, hozott karaktereink mögött kik is vagyunk valójában. Mit is jelent az az álarc mentes állapot, amiben a lélekhez kapcsolódva megérezzük azt, hogy mit is jelent a "vagyok, aki vagyok" állapota. Ehhez elengedhetetlen az önmagunkra való kívülről rálátás (amihez nagyon fontos a közösség segítő jelenléte), és az ősbizalom-ősbiztonság állapotának a megteremtése, mint hozott ősi tudásunkra való emlékezés. Ezáltal erősödik az önbizalom, önszeretet, és a saját lelkünkkel való kapcsolódás."

Ezen a két hétvégén teljes testi-lelki feltöltődés várhat rád, Soma Mamagésa segítségével! Ne hagyd ki a lehetőséget, éld át Te is a többi látogatóval a kurzus legszebb pillanatait!

Időpont: Október 10-11. (10:00-18:00); október 17. (12:00-20:00) -18. (10:00-18:00)
Helyszín: Jacksons Lane
Cím: 269a Archway Road, London, N6 5AA
Jegy árak: £120/fő/hétvége
Jegyek vásárolhatók: www.londonimagyarbuli.com
További információk: www.facebook.com
Esemény jellege: kurzus

Image1.

Nézd meg ezt a videót fogászati rendelőnkről!

Napi ár: £5

Legyen fogszabályzód már napi £5-tól!*
*Kamatmentes kölcsön igénylésével

Az ajánlat visszavonásig érvényes.

 

Tovább olvasom

Online bejelentkezés

Foglaljon időpontot még ma!

Programok