Müller Péter előadása

müller péter 

2014. május 9-én pénteken Londonban élőben is láthatjuk és hallhatjuk napjaink egyik legsikeresebb spirituális gondolkodóját, Müller Pétert. A József Attila-díjas író, dramaturg, forgatókönyvíró, előadó a hazai populáris-ezoterikus irodalom egyik legismertebb alakja.

Könyvei minden kétséget kizáróan az utóbbi évek legsikeresebb ezoterikus kötetei közé tartoznak, ezt jelzi a több százezer eladott példány is. Művei közt megtalálhatóak drámák, zenés darabok, dráma-kötetek, és regények is. Emellett több, mint ötvennyolc éve a budapesti Madách Színház dramaturgja. Bár igen termékeny író, azt vallja, hogy a gondolatok és az érzések átadásának leghitelesebb módja mégsem az írás, hanem a beszéd. Jelentősége abban rejlik, hogy nem dogmákat gyárt, hanem látni tanít, belső párbeszédre késztet, és ezen az úton megismerhetjük a legfontosabbat: önmagunkat.

Müller Péter 1956-ban átesett egy halálélményen, ez a tapasztalat egész lényét és művészi célkitűzéseit megváltoztatta. Mind színpadi művei, mind regényei és esszé kötetei ennek a megrendítő tapasztalatnak az élményéből születtek.

 

Időpont: 2014. május 9. 19:00

Helyszín: Bloomsbury Central Baptist Church

Cím: 235 Shaftesbury Avenue, London, WC2H 8EP

Esemény információ: Facebook esemény

Jegyár elővételben: £18

Jegyár a helyszínen:  £22

Naponta: £5,8

Változtasd meg az életed egy csavarral!

Egy csavar, amely megváltoztatja az életed! Csúcsminőségű fogimplantátum ‐ csak £5,8 naponta, kamatot sem kell fizetned!*

Az ajánlat visszavonásig érvényes.

Tovább olvasom