Magyar táncház Londonban

folk dance

A farsangi időszak a mulatságokról szól. Ne maradjunk le mi sem! Sőt, ha már itt tartunk a mulatozást egy kis kultúrával is összeköthetjük. Ennek érdekében látogassunk el február 8-án a Magyar Kultúra és Örökség Alapítvány által szervezett magyar táncházba. A HUNique Dance táncegyüttes ismét Londonban tart táncházat, hogy elhozzon nekünk egy kis darabot a magyar örökségünkből. A következőkben a magyar néptánc kialakulásáról, és a táncházakról olvashattok.

A magyar néptánc története

Magyarország táncai, akárcsak a legtöbb európai ország táncai eredetileg körtáncok voltak még a középkorban. A szabályozott és páros formái csak a 17. és a 19. század között kezdtek el kialakulni. A legrégebbi táncok közé tartozik a karikázó, a botoló és a legényes, a csárdás és a verbunkos már egy újabb táncgenerációt képvisel. Eleinte csupán szent helyeken táncoltak. Erre abból következtethetünk, hogy számos zsinati határozatban kiérnek arra, hogy a templom- és temetőkerti táncolást, illetve a szertartások alatti táncolást tiltották. Ezek akkoriban pogány rítusoknak számítottak, és mivel a táncosok gyakran viseltek különböző maszkokat, sokszor úgy gondolták, démon szállta meg őket.

Középkori forrásokban már említik a körtáncok és füzértáncok fontosságát, ezeket sövény-, és baráttáncként is emlegetik. A 17. században ezek a körtáncok a parasztság, a polgárság és a nemesség körében is elterjedtek. Ezek emlékét leginkább a karikázó elnevezésű tánc őrzi, melyet egyneműek táncolnak, és általában énekszóval kísérik. A 16-17. században létezett egyfajta hajdútánc, amit néhány helyen juhásztáncként emlegettek. Erről a korabeli forrásokban úgy írnak, mint egyfajta párbajszerű küzdelem, ami katonai funkciókkal is bírt, sokszor ugyanis a csata hevében járták. Ezekhez a táncokhoz tartoznak még a huszár-, és fegyvertáncok. A zárt összefogódzású páros táncok (forgós és forgatós táncok) csak később alakultak ki és sokáig az erősen vallásos emberek tapogatós táncnak hívták. A lengyel táncok közül való polonaise és mazurka a 17. században kezdet elterjedni. Lassan megjelentek azok a magyar táncok, melyek más európai országban divatos táncokat vettek alapul. Ilyen volt például az egeres, a süveges illetve a lapockás táncok.

A 18-19. századból származó képi emlékeken már megjelenik a csalogatós páros, melyet fegyverrel táncoltak. Ennek emlékét a páros botolók őrzik. Erre a korszakra tehető az ugrós páros táncok és a pásztortánc kialakulása, illetve a verbunk, a csárdás és a legényes megjelenése.

A néptánc napjainkban

1939-ben Györffy István néprajzkutató úgy nyilatkozott, hogy szerinte a néptánc az utolsó óráit éli, mivel a nemzetközi táncok megfertőzték a fiatalokat. Szerencsére úgy látszik, ez azért nincs teljesen így. A mai szülők igen fontosnak tartják, hogy gyermekeiket megismertessék a népi hagyományokkal, a magyar kultúrával, amihez a néptánc is hozzátartozik. Sokan persze eleinte ódzkodik a néptánctól, de később a társaság és a tánc iránti szeretetük miatt maradnak az órákon. A néptánc kapcsán a táncosok régi szokásokkal, mesterségekkel, népdalokkal, motívumokkal is megismerkednek. Azok, akik ismerik ezeket sokkal könnyebben tanulnak meg beszélni a tánc nyelvén. Aki pedig ért ehhez, az szinte bármint képes elmondani pusztán azzal, hogy táncol, sőt ez az önkifejezés egyik kitűnő eszköze is lehet.

Táncházak

A táncház egyfajta országos mozgalom, mely során egy táncegyüttes maga köré verbuválja a magyar népzene és a magyar néptánc kedvelőit, és megadja nekik a lehetőséget, hogy ők is kipróbálhassák azt. Ez kiváló program lehet az egész családnak és egyben a kultúrával való ismerkedést is elősegíti. A táncházak kialakulása a második világháború utáni évekre tehető. Az akkori fiatalság ugyanis ráeszmélt, hogy tenniük kell valamit a falvak sorvadozó tradicionális élete ellen. A rendelkezésre álló táncanyag és egy kis pedagógia segítségével a magyar néptánc ma reneszánszát éli.