Kertekre fel!

Szombatra pompás időt mondanak, ideje kicsit kimozdulni otthonról és élvezni a napsütést. De merre induljunk? Szerencsére van Számotokra egy kiváló ajánlatunk! Június 8-9-én, egyetlen hétvégére.

London titkos kertjei megnyitják kapujukat a nagyközönség előtt. Közel kétszáz olyan kertet, veteményest, és tetőteraszt láthat a nagyérdemű, melyek eddig rejtve voltak, magántulajdonban lévő zöldterület lévén. A Regent’s Park Allotment, a Kensington Square és a Holland House mellett idén a Downing Street 10 szabad tereit is láthatjuk.

A növényeken túl

A látogatható kertek teljes listáját megtaláljuk a program hivatalos honlapján (www.opensquares.org).  A hétvége alatt a résztvevő helyiségek kapuján, bejáratán pedig látható lesz a program hivatalos szimbóluma, matricája. A lista alapján előre összeállíthatjuk túránk útvonalát, időbeosztását. A kertek címei mellett apró ikonok jelzik az egyéb szolgáltatásokat. Számos helyen engedélyezett ugyanis a piknik, vásárolhatunk növényeket és szívesen látják házi kedvenceinket.

ballast-quay

Sok helyen kiállításokkal, rendezvényekkel, előadókkal (méhészekkel) várják a látogatókat, a közeli vendéglátóhelyeken pedig akármikor felfrissülhetünk. Mindenképpen tájékozódjunk a kertek nyitva tartásáról, nehogy lemaradjunk valamiről! Többet szeretnénk megtudni a kertek létrejöttéről, a növényzetről, a tulajdonosokról? Csatlakozzunk valamelyik szervezett túrához, akár gyalog, akár biciklivel, ajánlott azonban előre helyet foglalni.  A honlapon előre kiválaszthatjuk a megtekinteni kíván kerteket, az okos telefonok szerelmesei pedig a hétvégére készített alkalmazás segítségével kalauzolhatják családjukat egész nap.

Merre induljunk?

Mindenki mást tart érdekesnek a titkos helyek közül, a honlapon azonban összeállítottak egy Top 10-es listát, amit most mi is bemutatunk nektek.

1. Regent’s Park Allotment Garden

A telek egész évben nyitva áll az érdeklődök előtt, most azonban többet is megtudhatunk róla az üzemeltető vállalkozástól. Szintén képviseltetik magukat a Capital Growth tagjai. Ez egy jótékonysági szervezet, ami a városi élelmiszertermesztést támogatja tréningeken és forrásokon keresztül. A kerttúrán túl magvakat vethetünk, növényeket vásárolhatunk, gyermekeink különböző programokon vehetnek részt.

2. Kensington Square

A parkba kovácsoltvas kapu vezet, mely a másolata II. világháborús testvérének. A kert év közben csak azoknak a szerencséseknek lakóknak nyújt menedéket, akik rendelkeznek a szükséges kulccsal. Belépvén új szemszögből tekinthetjük meg a park stukkó-homlokzatú palotáját az érintetlen gyep és a pompás fák társaságában. A park a helyi lakók kedvelt napozó helye, ne lepődjünk meg, ha társaságunk lesz.

kensington

3. National Trust’s Carlyle’s House

Thomas and Jane Carlyle-t gyakran emlegetik az első celeb párként. A viharos kapcsolatban élő skót irodalmi házaspár 1834-ben költözött bérelt otthonába, Old Chelsea-be ahol közel 5 évtizedet éltek. Házuk tipikus városi kerttel büszkélkedhetett, melyet magas téglafal ölel körül. A kertben még mindig megtalálható egy kavicsos út, melynek mentén gyümölcsfák árnyékában, virágurnák mellett pihenhetünk.

4. Eaton Square

A hat privát kertet utak határolják el egymástól. A hétvégén csak a központi kert lesz nyitva, ahol

ápolt gyepet, virágágyásokat, árnyékos ülőhelyeket és egy teniszpályát találunk. Az idelátogatókat élőzenével és frissítővel, a családokat Punc és Judy show-val várják.

eaton-square

5. Number 10 Downing Street

Nehezen tudjuk elképzelni amint a miniszterelnök és családja a hátsó kertben sütöget, élvezni a

napsütést. Mindazonáltal ne szalasszuk el a lehetőséget, hogy bepillantsunk a zöld területre, ahol 2010-ben bejelentették a koalíciót és ahol megrendezték a Cameron/Obama katonai barbecue-t.

6. Leighton House

7. Cable Street Community Gardens

8. The Royal College of Physicians’Medicinal Garden

9. Holland House Garden

holland-house

10. IPC Media Roof Garden

Mennyi az annyi?

A hivatalosan Open Garden Squares Weekend névre keresztelt programra elővételben  £10-ért lehet jegyet váltani, a hétvégén már £12-ba kerül. A jegy mellé, melyet online is megrendelhetünk, ismertető füzetet is kapunk, az ár továbbá minden foglalásunkat tartalmazza. Családi program lévén, tíz fő felett csoportos kedvezményt kapunk, továbbá a gyermekeknek 12 év alatt ingyenes a belépés minden kertbe.

 

Rendezvény neve: Open Garden Squares Weekend

Időpont: 2013. június 8-9.

Helyszín: London - Gardens & Parks

Jegyárak elővételben £10

Jegyárak a helyszínen £12

Rendezvény jellege: Családi program

URL: http://goo.gl/KCjAq

 

 

images: 1. 2. 3. 4.

 

Nézd meg ezt a videót fogászati rendelőnkről!

Szeretnél ellenállhatatlan és egészséges mosolyt erre a nyárra? A Forest & Ray Dental Practice-nél segítünk neked elérni ezt a ragyogó mosolyt!

Az akció 2023. augusztus 31-ig érvényes.

Tovább olvasom

Online bejelentkezés

Foglaljon időpontot még ma!

Programok