A költészet ünnepe

"Költő vagyok - mit érdekelne engem a költészet maga?" - kezdte Ars poetica Német Andornak című versét József Attila, aki akkor még nem is sejthette, hogy születésének napja majd a költészet napjává, s egyben a magyar irodalom ünnepévé válik, amely jelenleg már több mint fél évszázados hagyományra tekint vissza. 1964 óta ünnepeljük a költészet napját április 11-én, amely nap az ő (valamint Márai Sándor, aki csupán öt évvel volt idősebb a költőnél) születésnapja. Sokan meglátogatják József Attila egykori lakóhelyét a Gát utcában, és ott koszorút helyeznek el. Minden évben számos irodalmi előadóest, könyvbemutató, költőtalálkozóval tisztelegnek a magyar líra előtt. A rendszerváltást követően a Magyar Írószövetség is csatlakozott a rendezvényekhez, napjainkban pedig a világ több pontján, köztük Londonban is tartanak rendezvényeket: Link

Mielőtt azonban József Attila életéről lenne szó, egy rövid összefoglalás következik magyar irodalom kezdetéről.

toll

A magyar irodalom kezdetei

Nyelvünk kialakulása az i.e. 2. évezred végére tehető, mikor a magyar nyelv különvált az ugor nyelvektől. A honfoglalással kezdődött el az ómagyar nyelv kora. Nincsenek fennmaradt írott emlékeink a 11. század előttről, azonban az ősi magyar rovásírás megmaradt emlékei alapján feltételezhetően már a honfoglalás korában, sőt előtte is volt a magyarságnak írásbelisége, így talán irodalma is. A magyar népköltészet fejlesztette tovább az ősmagyar és ómagyar kor költészetének kedvelt műfajait és költői eszközeit.

Az első emlékektől a huszadik századig

Ugyan évszázadokon át a latin volt a hivatalos nyelv, valószínűleg már a legkorábbi időkben is létezett magyar nyelven írt irodalom. A legelső magyar nyelvemlék a tihanyi apátság alapítólevele 1055-ből, melyben olvashatóak a feheruuaru rea meneh hodu utu rea („Fehérvárra menő hadiútra”) szavak, azonban többi részt latinul írták. A legrégebbi teljes szöveg magyar nyelven egy latin nyelvű prédikáció fordítása, a Halotti beszéd és könyörgés. A legkorábbi magyar vers (mely egy latin nyelvű szöveg elég szabad fordítása) a 13. századból az Ómagyar Mária-siralom. Mivel a 26 betűs latin ábécével nem lehetett a magyar szöveget hűen visszaadni, a Halotti beszéd, valamint az Ómagyar Mária-siralom nehezen olvasható a mai magyarok számára. Az Assisi Szent Ferenc életét feldolgozó Szent Ferenc legendája a legrégebbi ismert magyar nyelvű elbeszélő mű, ez a Jókai-kódexben maradt fenn.

A 15. századból (köszönhetően a 46 fennmaradt késő középkori magyar nyelvű kolostori kódexnek) már számos anyanyelvű irodalmi művet ismerünk. Ezekbe apácák és szerzetesek másolták a műveket. A középkori magyar nyelvű költészet legfontosabb alkotásai a Szent Bernát himnusza a fölfeszített Krisztushoz és Vásárhelyi András éneke a Szűz Máriához, valamint a Szabács viadala, a legrégebbi fennmaradt magyar históriás ének. Természetes stílusuk és lüktető ritmusuk miatt ezek ma is élvezhető olvasmányok. A reneszánsz kor nagy magyar írói voltak többek közt Balassi Bálint, valamint Heltai Gáspár is. Az utánuk következő évszázadokból már számtalan mű fennmaradt az utókor számára.

József Attila élete

jószef_attila

Egyik legnagyobb magyar költőnk 1905-ben született. Édesanyja mosónő, édesapja szappanfőző munkás volt, aki mikor fia három éves volt elhagyta a családot. József Attila nevelőszülőkhöz került, később Ferencvárosban élt szegény körülmények közt. Édesanyja rákban hunyt el, amely fájdalom végigkísérte életét. Később Makón tanult gimnáziumban, és 1923-ban már a Nyugat publikálta versét. Szegeden az egyetemről egyik verse miatt elbocsátották. Járt egyetemre Bécsben és Párizsban is. 1927-ben hazatért Budapestre, s barátságot kötött Illyés Gyulával valamint Kosztolányi Dezsővel is. 23 évesen lett szerelmes a jómódú családból származó Vágó Mártába, ám a lány hosszú angliai tanulmányútja eltávolította őket egymástól, később azonban újra egymásra találtak.                     

1930-ban belépett a Kommunisták Magyarországi Pártjába, és ez idő alatt élettársával, Szántó Judittal nagy szegénységben éltek. Pályája során több folyóirat szerkesztője is volt, kötetei azonban nem hozták meg számára a várt elismerést. Fiatalon, 1937-ben halt meg Balatonszárszón, életművének igazi elismerése csak ezután kezdődött el. 1948-ban már posztumusz Kossuth-díjjal tüntették ki életművét.

images: 1. 2. 

Nézd meg ezt a videót fogászati rendelőnkről!

Naponta: £5.3

Változtasd meg az életed egy csavarral!

Nem érdemes Magyarországra utaznod a fogpótlásért! Csúcsminőségű fogimplantátum ‐ csak £5.3 naponta, kamatot sem kell fizetned!*

Az ajánlat visszavonásig érvényes.

Tovább olvasom

Online bejelentkezés

Foglaljon időpontot még ma!

Programok