Gryllus Vilmos koncert Londonban!

A Mosoly Magyar Ovi-Suli szervezésében, február 20-án, az egyik legkiválóbb magyar zenész, Gryllus Vilmos látogat el hozzánk, Londonba! A fantasztikus koncerten túl azonban még rengeteg mókás program várja a látogatókat!

Gryllus Vilmos
Gryllus Vilmos

Gryllus Vilmost talán nem kell bemutatni senkinek. Az 1969-ben, általa megalapított Kaláka együttes rövid időn belül hatalmas népszerűségre tett szert, főleg a fiatalabbak és szülők körében. A számos fantasztikus hangulatú koncert során, kedves nótáikkal és verseikkel kisgyerekek millióinak csaltak már mosolyt az arcára.  Bár 1991-ben Levente Péterrel közösen készítették a Magyar Televízióban bemutatott Égbőlpottyant mesék sorozatot, 1996-ban Vilmos visszatért a Kaláka együtteshez, hogy továbbra is megzenésített verseivel lopja be magát a kis lurkók szívébe.

Ezen a szombaton azonban a koncerten kívül másra is lehet számítani. Kapunyitás 12:30-kor lesz, ezt követően lehetőség van rá, hogy kellemes magyaros ételekkel, és süteményekkel csillapítsák a látogatók az éhségüket. A kézműves foglalkozáson szeretettel várnak minden kreatív és alkotni vágyó kicsit és nagyot egyaránt!

Gyere, és légy te is részese február 20-án ennek a fantasztikus, zenés, mese-utazásnak! Induljon a Maszkabál!

Időpont: Február 20. 14:00–15:00
Helyszín: St. John`s Church
Cím: Kingston Road, New Malden, KT3 3RX
Jegy árak: £12
Jegyvásárlás: www.123contactform.com
További információk: www.facebook.com
Esemény jellege: koncert

Nézd meg ezt a videót fogászati rendelőnkről!

Napi ár: £5

Legyen fogszabályzód már napi £5-tól!*
*Kamatmentes kölcsön igénylésével

Az ajánlat visszavonásig érvényes.

 

Tovább olvasom

Online bejelentkezés

Foglaljon időpontot még ma!

Programok