Dr. Bagdy Emőke és Dr. Buda László előadása

Dr. Bagdy Emőke, tavalyi előadása után, idén novemberben ismét Londonba látogat! Az elismert klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, és író, újfent egy rendkívül érdekes és izgalmas témát boncolgat majd nekünk. Előadásának címe: Boldogság, egészség, lelkierő, megküzdés. Ezúttal Dr. Buda László pszichiáter, pszichoterapeuta, a Magyar Szomato-pszichoterápiás Egyesület elnöke is vendég lesz, így most egy este, két előadást is hallhatunk majd!

Dr. Bagdy Emőke és Dr. Buda László előadása

Dr. Bagdy Emőke 1600 tudományos előadást tudhat már a háta mögött, eszerint pedig, aligha volt olyan hét, amikor ne hallhattuk volna őt felszólalni egy konferencián vagy rendezvényen. 12 szakkönyv írója, 24 könyv szerkesztője, 104 szakkönyv fejezet írója, valamint 9 tankönyv jegyzet illetve 25 tankönyv fejezet szerzője.

Munkássága mindig is hatással volt a szakmai közvéleményre, nem csoda, hogy ismeretterjesztő művei, és a médiában való nyilatkozatai a hazai klinikai pszichológia királynőjévé tették. Egy igazán pozitív személyt ismerhettek meg benne, aki minden mást is azzá varázsol!

„Mindig szerettem tanítani és lelket gyógyítani. Ezt teszem ma is, és tanítok „nem középiskolás fokon” a média minden csatornáján és mindenütt, ahová hívnak, és ahol terjeszthetem a pszichológiai ismereteket. Remélem, sokáig végezhetem ezt a szolgálatot. Mégsem időt kérek a sorstól, hanem csak azt, hogy szabott életidőmben mindig a személyes érdekeltségen túlmutató értelme legyen annak, amit teszek.”

Dr. Buda László orvos, pszichiáter, pszichoterapeuta hosszasan vizsgálta a test lelki és spirituális úton történő gyógyítását. Erről megjelent könyve: Mit üzen a tested? Az évek során hatalmas pszichodrámai tapasztalatra tett szert, egy személyben láthatjuk meg benne a színészt, a művészt és a gyógyítót. Testünk üzeneteinek könnyebb megértésére egy egészen új módszert fejlesztett ki, melyet Szomatodrámának neveznek.

„Egyre több megerősítő adat áll rendelkezésünkre arról, hogy ha egy ember elkezdi a betegsége lelki összefüggéseit feltárni, és a felmerülő problémákat megpróbálja megoldani – a túlterheltség, a harag, a szégyen, a frusztráció, a bűntudat, a gyász feloldására gondolok –, sokszor könnyebben megy a testi gyógyulás is."

Ha téged is érdekel, mit jelent a boldogság, az egészség, és mindezeket hogyan is lehet elérni, ez a legjobb alkalom arra, hogy választ kapj kérdéseidre. Két fantasztikus és szakmájában végtelenül nagy tekintélynek örvendő előadótól hallhatsz előadást, így ott a helyed november 14-én a City Templeben!

Időpont: november 14. 18:00
Helyszín: City Temple, Holborn
Cím: EC1A 2DE London, United Kingdom
Jegy árak: Elővételben: £22; Helyszínen: 25 £
Jegyek vásárolhatók: www.stageinlondon.com/jegyvasarlas
További információk: www.facebook.com
Esemény jellege: Előadás

Image1.

Nézd meg ezt a videót fogászati rendelőnkről!

Kedvezmény:: 50%

Hozd magaddal egy barátodat*, és mindketten 50% kedvezményt kaptok a fogkőleszedés árából.

Az ajánlat visszavonásig érvényes.

Tovább olvasom

Online bejelentkezés

Foglaljon időpontot még ma!

Programok