Csernusdoki Londonban

csernus-doki

Boldog párkapcsolat, őszinte élet

Csernus, a „lelkifröccs” erről beszél ezen a héten pénteken este Londonban a Clapham Grand színpadán. Interaktív estjén bizonyára sokszázan vesznek részt az Angliában élő magyarok közül. Témája ezúttal a boldog párkapcsolat és az őszinte élet lesz. Előadásán természetesen érinteni fogja az élet összes területét, hiszen az egyensúly, amire tudatosan vagy ösztönösen törekszünk elemi része a boldog párkapcsolatnak.

A pszichiáter előadásai nagyon egyenes beszédet eredményeznek. A 49 éves doki hatalmas élettapasztalattal és kliensekkel folytatott terápiákból hozott példái szemléletesek és segítnek annak, aki befogadó és nyitott a változásra. Munkásságát eddig tíz kötetben foglalta össze, amelyek a Jaffa kiadó gondozásában jelentek meg Magyarországon. Kiadtak két hangos könyvet és két e-könyvet is. Korábban TV sorozatok-ban népszerűsítette az önismerethez vezető utakat. Előadásaiból és köteteiből íme néhány idézet: „Az önirónia és az önismeret szavak között van egy erős kapcsolat. A fejlődéshez a belső erőforrások felfedezéséhez ugyanis az önirónia épp annyira elengedhetetlen, mint az önismeret.” Az ehhez tartozó érzelmi érettségről pedig azt mondja: „Érzelmileg felnőni azt jelenti, hogy felelősséget vállalok az adott helyzetben jelentkező pozitív és negatív érzéseimért egyaránt és ezt a magam számára hangosan is ki merem mondani.” A lehetőségekről azt kommunikálja: „Ön dönt, én asszisztálok!” Aki a változás útjára lépett annak biztatásul azt az üzenetet küldi: nincsenek reménytelen esetek. Mindig van kiút. Mindig.
Csernusdoki a Londonfalva meghívására érkezik az Angol fővárosba

Időpont: április 3. péntek 19.00
Helyszín:
Clapham Grand
21-25 St John’s Hill Clapham Junction
London
SW11 1TT
Jegyek megvásárolhatók:
www.eventim.co.uk
Információk: Facebook esemény
Előadás jellege: pszichológia, önismeret

Kettő, 30 perces szájhigiéniai kezelés: £119

Dentálhigiéniai éves bérletünk kettő, egyenként 30 perces szájhigiéniai kezelést tartalmaz, 119GBP* akciós áron.

A kedvezmény mértéke: 55GBP!

Érvényes: 2018. augusztus 31-ig.​

 

Tovább olvasom

Online bejelentkezés

Foglaljon időpontot még ma!





Programok

Kérjen időpontot:

×