Mint azt tudjuk, Magyarországon egy éven belül rendkívül sok fesztivál kerül megrendezésre. Azonban szerencsére az emberek Angliában is épp úgy kedvelik a napokig tartó vigadást, mint nálunk otthon. Ezen a hétvégén a gyerekek biztosan nem fognak unatkozni, ugyanis már péntektől várja őket ezernyi szórakoztató programmal a Bristol Harbour Fesztivál.
A kikötő, mint mindig, most is több, mint 250 hajónak lesz az otthona, izgalmas kilátást adva ezzel az eseménynek. Két színpad is látogatható lesz, ezeken egész nap koncertek, illetve interaktív zenés programok lesznek majd. A Cirque Bijou, Bristol rendkívül népszerű cirkuszi társasága fogja biztosítani az izgalmat és a jó kedvet. A látogatókat szép légi cselekmények, utcaszínház, kortárs cirkusz és fenegyerek mutatványok fogják lenyűgözni. Idén a táncház a Lloyds Amfiteátrumba költözött át, itt lesz megtartva ez a hatalmas szabadtéri táncos esemény, melyen a flamencótól a swing, Zumba, afrikai és kortárs tánc stílusokon át, bármilyen táncban kipróbálhatod magad.
A fesztiválon kerül sor az ideiglenes művészeti létesítménynek, a Bristol Bálnának a megnyitójára. Ez jelképezi majd Bristol új státuszát Európa zöld városai között. A program célja, hogy a fenntartható életforma mindenki számára érthető, és könnyen elérhető legyen.
A fesztivál ingyenes, és péntektől vasárnapig szabadon látogatható!
Kép: 1.
Hozd magaddal egy barátodat*, és mindketten 50% kedvezményt kaptok a fogkőleszedés árából.
Az ajánlat visszavonásig érvényes.
Foglaljon időpontot még ma!
- 2023. June 01
- 2023. June 01
- 2023. May 17
- 2023. May 14
- 2023. April 20