2014. május 9-én pénteken Londonban élőben is láthatjuk és hallhatjuk napjaink egyik legsikeresebb spirituális gondolkodóját, Müller Pétert. A József Attila-díjasíró, dramaturg, forgatókönyvíró, előadó a hazai populáris-ezoterikus irodalom egyik legismertebb alakja.

Majka és Curtis az utóbbi évek legsikeresebb magyar előadói, számos koncerten vannak már túl együtt, videóikat milliók nézik az interneten. Legnagyobb slágerük, a Belehalok mellett az Elvitted a szívemet vagy a Nekem ez jár szövegét is már mindenki kívülről fújja.
A leghíresebb magyar pszichiáter májusban Londonba látogat. Tavaly jelent meg A Kiút című könyve, amely már 11-ik a sorban. Csernus Imre szerint amibe egy ember juttatta önmagát, abból ki is mászhat, e folyamat lépéseiről szól ez a könyv, különös figyelmet szentelve a mai huszonéves fiatalokra.Többek közt erről is fog szólni ez a beszélgetés.
A londoni nevettetés folytatódik áprilisban! A tavaly tizedik születésnapját ünneplő Dumaszínház két nagyágyúja érkezik Angliába, és egy fergeteges Stand-up comedy előadással készülnek, természetesen a legjobb poénokkal.
A Triád a legelőremutatóbb fiatal, de már hatalmas nemzetközi tapasztalattal rendelkező három magyar zenész formációja 2012 végén alakult. A zenekar repertoárján főként Bacsó Kristóf (Modern Art Orchestra, Oláh Kálmán Sextet) szerzeményei szerepelnek, de a megkomponált részek mellett fontos szerepet kapnak a közös improvizációk.