Október 6.

Magyarországon október 6-a nemzeti gyásznap. Az iskolában persze megtanultuk, mi is történt ezen a napon, mára azonban feledésbe merültek a részletek és sokaknak már csak az jut eszébe róla, hogy Magyarországon ilyenkor a középiskolákban megemlékezést tartanak. A nemzeti kultúrához azonban hozzátartoznak ezek az ünnepek, illetve ezek miértjének ismerete is. Épp ezért most tegyünk egy röpke időutazást 1849-be és elevenítsük fel egykori történelem tudásunkat!

Kivégzések az évfordulón

vértanúk

1849. október 6-án Aradon kivégezték azt a 13 magyar tábornokot, akik főszerepet vállaltak az 1848-49-es magyar szabadságharcban. Ugyan ebben az időpontban, a fővárosban végrehajtották a halálos ítéletet Batthyány Lajoson, aki az első felelős magyar kormány miniszterelnöke volt. A Habsburgok részéről ez a viselkedés azért is volt felháborító, mert a magyar tisztek augusztus 13-án Világosnál letették a fegyvert (igaz, szándékosan az oroszok, és nem az osztrákok előtt). Ekkor már nyár közepe óta hajtóvadászatot folytattak a szabadságharc támogatói ellen, ám ezk a nyári akciók leginkább a polgári lakosságot sújtották.  Az osztrákok táborszernagya Haynau volt, akit csak “bresciai hiéna” néven emlegettek. Brutalitását mi sem mutatja jobban, minthogy ő statáriális eljárás során szerette volna kivégeztetni a magyar tiszteket. Ezt Ferenc József visszautasította, de nem hallgatott I. Miklós orosz cárra, aki azt tanácsolta neki, legyen könyörületes. Példastatuálás végett ráadásul a bécsi forradalom évfordulójára tűzte ki az ítélet végrehajtásának időpontját.

Az aradi tizenhármak és a bíróság

A tizenhárom katonatisztet két szempont alapján jelölte ki a bíróság: először is mindegyik vezér eleinte a császári seregben szolgált, továbbá miután az uralkodó október 3-án kiadta manifesztumát (ebben az országgyűlés azonnali felosztása mellett érvelt V. Ferdinánd), önálló seregek élén álltak. Az ellenük felhozott vád a fegyveres lázadás volt, amit felségárulásnak minősítettek. Rengeteg városban alakult ki katonai törvényszék a lázadók tárgyalásainaik lefolyatása véget, a tizenhárom fővezéré Aradon zajlott és Karl Ernst törzsbíró vezette. Ennek szabályossága erősen kétséges, hiszen az ítéletről Haynau már előre döntött. A tárgyaláson a “védelmet” ugyancsak a vád képviselte, továbbá a felhozott vádak sem voltak jogerősek. Ferenc József például még nem volt legitim királyunk, így nem is lehetett ellene felségárulást elkövetni. A fegyveres lázadás pedig azért nem állja meg a helyét, mert 1848 októberében törvénytelenül oszlatták fel az országgyűlést.

A tizenhárom tisztet végül kötél általi halálra ítélték, de négyen közülük főparancsnoki “kegyben” részesültek. Mivel az ő szerepvállalásuk kisebb volt, ők golyó általi halált kaptak. Batthyány Lajos tárgyalása Olmützben zajlott, az ítélet szintén akasztás lett. A felesége ugyanakkor becsempészett neki egy kést, mellyel a volt miniszterelnök olyan sebeket ejtett magán, hogy a kiszabott ítéletet nem tudták végrehajtani, így végül nála is a golyó mellett döntöttek.

A gyászos nap

aradi

Október hatodikán, Aradon először a golyó általi halálra ítélt tiszteken - név szerint Lázár Vilmos, Dessewffy Arisztid, Schweidel József, Kiss Ernő - hajtották végre a bűntetést, majd a kötél általi halálra ítéltek következtek ebben a sorrendben: Poeltenberg Ernő, Török Ignác, Láhner György, Knezić Károly, Nagysándr József, gróf Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, végül Damjanich János. A legsúlyosabb ítélet gróf Vécsey Károlynak jutott, neki ugyanis végig kellett néznie társai haláltusáját. Az aradi vértanúk bátran néztek szembe a halállal az osztrákok megszégyenítő viselkedése ellenére. A holttesteket egész éjszakára kinn hagyták elrettentésképp, de a hatás ellentétes volt: a vesztőhelyre több ezren zarándokoltak el a közeli településekről, hogy leróják végső tiszteletüket.

A magyarok elleni megtorlás, melynek vezetője Haynau volt, október 6-val elérte csúcspontját. Habár az osztrák udvar példát szeretettet volna statuálni, a koncepciós perekkel és az ítéletek méltánytalanságával csak még jobban magukra haragították a magyarokat és több európai országból is tiltakozást váltottak ki. Október 6-án tehát a tizenhárom aradi mártírra emlékezünk, akiket bátorságuk és hazaszeretetük miatt joggal nevezhetünk nemzeti hősöknek.

images: 1. 2. 

Ár: £3690

Invisalign® Full elképesztő áron: £5000 helyett most csak £3690!

 

Az ajánlat 2019. január 31-ig érvényes, kezelési terv elfogadásával és 50% előleg befizetésével.

Tovább olvasom