Megkönnyezte a zsűri a magyar táncosok produkcióját

A Britain’s Got Talent Show hetedik évadjának első részében tűnt fel az ATTRACTION nevű magyar táncegyüttes, akik egy igen egyedi műfajban nyújtottak kiváló teljesítményt. A csoport “árny-tánc színház” bemutatójával igencsak mély benyomást tett a közönségre és a zsűrire egyaránt. Egyértelműen továbbjutottak, négy “igennel” vághatnak neki a következő fordulónak, amit most már nem csak mi magyarok, de az angol közönség is epekedve vár.

Fények és árnyak

A csoport frontemberét, Szűcs Zoltánt páran már talán ismerik. Ő ugyanis tagja volt a hajdani Hip Hop Boyznak. Lassan tíz éve alapított tánciskolát, melyből 2004-ben kialakult a már említett látványszínház.

Ennek központi eleme egy fehér vászon, mely varázslatos világgá alakul, amint lekapcsolódnak a villanyok. A sima felületet hátulról világítják meg, és a vászontól való távolságokkal, a fény erejével és irányával játszva átlépik a fizikai törvényszerűségek határait, és szinte már-már szárnya kelnek légies táncmozdulataikkal.

Könnyfakasztó szerelmi történet a brit porondon

got-talent

Amikor megkérdezték őket, miért jöttek a tehetségekutatóba, csupán annyit mondtak: “Szeretnénk világhírűvé válni, és mivel a Britain’s Got Talent a világ legnépszerűbb tehetségkutató műsora, itt vagyunk!” Elmondásuk szerint itthon rendkívül kis helyük volt gyakorolni, ennek ellenére minden nap (sőt gyakran minden éjjel) próbáltak, hogy a lehető legjobb formájukat nyújtsák a zsűri előtt. Az angol tehetségkutatóban előadott első műsoruk egy szerelmi történet, mely valóságos alapokon nyugszik. Egy pár élettörténetét kísérhetjük végig képekben, megismerkedésüktől kezdve egészen haláluk napjáig. Annak ellenére, hogy a táncosok arcát egész végig homály fedi, olyan színtű érzelemközvetítésre képesek csupán a mozgásukkal, hogy azt a legnagyobbak is megirigyelnék. A számos szívszorító jelenetet (esküvő, gyermekáldás, háború) a táncosok kecsessége mellett Emeli Sandé Read All About it című dala teszi még csodálatosabbá. Az brit közönségnek hízelegve a Stonehenge és a London Bridge is megjelenik díszletként, természetesen a táncosok testéből kialakítva.

A zsűri tagoknak nagyon tetszett az előadás. Amanda könnyeit nyeldesve csodálatosnak, érzelemdúsnak és elbővülőnek titulálta az előadást, az egyébként szőrös szívű Simon pedig megköszönte a táncosoknak, hogy eljöttek a műsorba.

Shanghai és Németország után a britek szívét is meghódítják

A csapat több nemzetközi színtéren is bizonyította már rátermettségét. Már a német, Das Supertalent című tehetségkutatóban is versenyeztek, ott a döntőig jutottak. Magyarországon a Csillag születik című műsorban találkozhatott velük a nagyérdemű, de a hazai közönség akkor nem szavazott nekik túl nagy bizalmat.

Többen azonban mégis felfigyelek rájuk. 2010-ben a Shanghaii világkiállításon ők képviselték Magyarországot ezzel a világon egyedül álló látványszínházzal. 2012 június 22-én, amikor a magyar olimpikonok letették az olimpiai esküt, a csoport a tiszteletükre alkotott produkcióval emelte az esemény fényét a Művészetek Palotájában. Az olimpiai öt karika szolgált a különböző árnyképek kereteként. Számos sportágat, magyar, és londoni jelképet, építményt jelenítettek meg, aláfestő zeneként pedig az I Believe című találó zeneszám szólt.

attraction

Az ATTRACTION nem az első olyan magyar csapat, akik külföldi tehetségkutatókban próbálnak népszerűségre szert tenni. A 2012-es évadban a Face Team nevű magyar csapatért szurkolhattunk, akik akrobatikus elemeket mutattak be korárlabdával és -palánkkal. Tavaly a magyar srácok az elődöntőig jutottak, akkor is nagyon büszkék voltunk rájuk.

Reméljük, hogy az ATTRACTION meg sem áll a döntőig, és szert tehetnek az oly nagyon áhított hírnévre. A világot jelentő deszkák adottak, reméljük pár hét múlva, már csak a produkciók erejéig vonulnak vissza az árnyékba. Hajrá magyarok, hajrá ATTRACTION!!!

 

images: 1. 2. 

Nézd meg ezt a videót fogászati rendelőnkről!

Napi ár: £5

Legyen fogszabályzód már napi £5-tól!*
*Kamatmentes kölcsön igénylésével

Az ajánlat visszavonásig érvényes.

 

Tovább olvasom

Online bejelentkezés

Foglaljon időpontot még ma!

Programok