Magyar delegáció a világot jelentő deszkákon

Néhány héttel ezelőtt beszámoltunk Nektek az Attraction nevű magyar csapat sikeréről. Az árnytánccal debütáló csapat négy igennel jutott tovább a Britain’s Got Talent című tehetségkutató show műsor következő fordulójába. A zsűri megkönnyezte a produkciót, ami a magyar Csillag születik-ben nem ért el kiemelkedő eredményt. A tánc egy élettörténetet dolgozott fel Emeli Sande Read all about it című dalával aláfestve. Azonban, mint kiderült, nem ők az egyetlen csapat, akik miatt izgulnia kell a magyar nézőközönségnek. A legutóbbi válogatóban ugyanis ismét sikert aratott egy hazai produkció, akik Freelusion néven neveztek a versenybe.

Egy újabb magyar csillag

A hetedik előválogatóban ismét egy magyar csapat küzdött meg a zsűri kegyeiért, és azt hiszem, nyugodtan kijelenthetjük: győztek! A Freelusion nevű táncegyüttes egy interaktív 3D-s tánc show-val indult a tehetségkutatón. Természetesen ők sem a semmiből bukkantak fel, ugyanis a már említett Csillag születik műsorban pár éve, mint vendégprodukció láthattuk őket. A műsor a videomappingre épül, ami tulajdonképpen bizonyos tereptárgyak fénnyel való bevonását jelenti. Ez nem egy újkeletű dolog, de a videomapping tánccal való kombinálása már igen is az, és ebben a tekintetben nyugodtan mondhatjuk, hogy magyar találmány.

freelusion

A produkció szülőanyja Papp Timi (39), aki egykor a Csillag születik koreográfusa volt. Három társával, Lajossal (25), Viktorral (22) és Lászlóval (34) fehér, világító, szkafanderre hasonlító ruhában táncolta be magát a zsűri szívébe. Az előadás központi eleme az a négy darab kocka volt, amire a fényshowt vetítették. Ezek eleinte, mint fémdobozok funkcionáltak, később pedig hirtelen akvárium lett belőlük, amiben halak úszkáltak. Simon Cowell szerint a produkció rendkívül okos, átgondolt volt, jól koreografált. Állítása szerint olyan volt, mintha tíz évre előre belepillantottunk volna a jövőbe. A csapat négy igennel jutott tovább a következő fordulóba.

Mi vár a magyar versenyzőkre?

Mivel már két magyar produkció is versenybe szállt a győzelemért, érdemes lenne kicsit megnézni, mi is az, amin túljutottak, és mivel kell még szembenézniük.A verseny első fordulója, a meghallgatás, melyet számos városban megrendeznek az Egyesült Királyságban. A produkciókat élő közönség és a zsűri előtt kell előadni. Ha nem szeretnék végignézni az előadást, a zsűri tagjai megnyomják a gombjukat a színpad feletti piros X-ek valamelyike világítani kezd. Ha mind a négy világít, a fellépőnek távoznia kell. A műsor végén szavaznak, és ha a négyből három zsűritag IGEN-t mondd, a produkció továbbjut a következő fordulóba.

britan-freelusion

A visszahívások során a bíróknak a közel 200 versenyző közül kell kiválasztani azt a 45-t, akiket tovább visznek az élő showba. A fellépőket egyesével értesítik az eredményről. Az elődöntőket, melyeket Wembleyből közvetítenek, már élőben követheti a közönség. Miután egy adott elődöntő minden produkciója lement, megnyitják a telefonvonalakat, és indulhat a szavazás. Csoportonként két versenyző jut tovább: az, aki a legtöbb szavazatot kapja, illetve a zsűri választása alapján a második vagy harmadik legtöbb szavazattal rendelkező. Amennyiben a zsűri szavazatai alapján az állás döntetlen, a második helyezet megy tovább. A 6. évadban vezették be a „Fehérkártyát”. A zsűri így még egy elődöntőst továbbjuttathat. A győztes végül a 10 döntős közül kerül majd ki.

Hol is tartunk?

Az Attraction nevű magyar csapat a múlt héten sikeresen kvalifikálta magát a döntőbe, a második produkciójuk felülmúlta az elsőt!  A zsűri nagyon pozitívan nyilatkozott róluk, ismét megríkatták őket a megható történettel, mely az egyik táncos személyes tragédiáját, édesanyjának elvesztését dolgozta fel. A Freelusion sajnos csak az elődöntőig jutott, akár csak a 2012-es év magyar versenyzője, a Face Tam, akik akrobatikus elemeket mutattak be kosárlabdával. Az idei szériában számos gyermeket találunk a legjobb 10-ben, ami igen csak megosztja a közönséget. Sokak szerint ők még túl fiatalok a versenyzéshez, és nem egészséges ilyen fiatalon ekkora stressznek kitenni őket. A mi dolgunk azonban nem ennek a megítélése, hanem a magyar csapatért való szurkolás! Szorítunk nekik!

 

images: 1. 2. 

 

Nézd meg ezt a videót fogászati rendelőnkről!

Szeretnél ellenállhatatlan és egészséges mosolyt erre a nyárra? A Forest & Ray Dental Practice-nél segítünk neked elérni ezt a ragyogó mosolyt!

Az akció 2023. augusztus 31-ig érvényes.

Tovább olvasom

Online bejelentkezés

Foglaljon időpontot még ma!

Programok