Akár hónapokkal korábban is elkészülhet a Dagály Úszóranéna

A megfelelő ütemezésnek, tervezésnek és a dolgozók maximalizmusának köszönhetően 2017-es FINA úszó-világbajnokság fő helyszíne, a Dagály Úszóranéna akár két vagy három hónappal korábban is elkészülhet. A hatalmas, világszínvonalú megoldásokat alkalmazó projekten legalább 5000 ember dolgozik folyamatosan.
 

Habár a riói olimpia példája alapján azt hihetjük, hogy nem is annyira egyszerű egy ekkora – vagy ami azt illeti több ekkora – létesítményt időre és hibátlanul felépíteni, szerencsére úgy tűnik, tévedünk: a mostani magyarországi építkezések a vártnál jóval hamarabb fognak befejeződni. Eredetileg is mindössze 23 hónapra tervezték a folyamatot, ám a magyar munkamorálnak köszönhetően ez akár húszra is csökkenhet.

A beruházás egyébként nem csak az úszó-világbajnokság miatt fontos: pozitív hatással lehet azokra is, akik csak hobbiszinten úsznak, vagy éppen szeretik figyelemmel követni a sporteseményeket. Az úszóarénából úgy tűnik mindenki profitál, hiszen még a város látképe is jó irányba változik ennek köszönhetően. Az aréna építése mellett elindult egy Budapestre és Angyalföldre koncentráló városfejlesztési program is, ami egyelőre csak annyiban mutatkozik meg, hogy minden út fel van túrva, de hamarosan kátyú-mentes, sima utakat és gyalogossétányokat köszönhetünk neki.

Egy ilyen mértékű beruházás esetén természetesen a legfontosabb a megbízható munkaerő: emberek ezrei töltik a napjaikat azzal, hogy akár a negyven fokban, tűző napsütésben, a vastag munkaruhában is a maximumot hozzák. Nélkülük lehetetlen lenne bármiféle eredményt felmutatni. Magyarország legnagyobb úszóarénájának kizárólag az építése alatt összesen nagyjából 1.200.000 munkaórát végeztek el speciális munkarendben, mely idő alatt a csúszózsalu technika alkalmazásának köszönhetően a 4 torony 1 hónap alatt készült el, tehát 8 nap alatt épült fel 1 darab. Hát mi ez, ha nem elhivatottság? Persze a megfelelő ütemezés és hatékony munkaszervezés sem elhanyagolható.

„A Dagály Úszóarénával egy régi álom válik valóra, és nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy egy ilyen ikonikus komplexumot adhatunk a városnak. Remélem, hogy örömmel és megelégedéssel használják majd mind a versenyzők, mind a kikapcsolódásra vágyók.” 

– mondta Scheer Sándor, a Market Zrt. tulajdonos-vezérigazgatója.

„Ebben a projektben a kreativitás, a precíz munka és az összefogás találkozik. A kivitelezési feladatok magas szintű előkészítésével, a fő acélszerkezet speciális összeszerelésével és rendkívül hatékony szerkezetépítési módok kiválasztásával – mint a tornyok csúszózsalus kivitelezése és a lelátók előre gyártott elemei – rengeteg időt sikerült nyernünk a kivitelezés során. Ehhez jön továbbá a magas létszám; jelenleg már több mint 625 fő dolgozik a területen, 2-3 műszakban, a közműépítéseket például éjszaka végezve. A kedvező időjárás szerencsére könnyített is a dolgunkon.” – tette hozzá.

Az eddig felhasznált anyagok mennyisége már önmagában rekordnak számít az építőiparban, ennek megfelelően egészen elképesztőek az adatok: A 28.000 négyzetméteres, 44 méter magas úszóaréna építéséhez eddig 120.000 köbméter földet, 4800 köbméter vizet, 11.500 kilowattóra áramot használtak fel. A 2400 tonnás acél tetőszerkezet egymás mellé kifeszítve 26 méterrel hosszabb, mint a fővárosi Szabadság híd, az épületbe pedig összesen 375 kilométer elektromos vezeték kerül, amely másfélszer hosszabb, mint az M7-es autópálya. Jelenleg már a belső munkálatok folynak: gépészeti és elektromos szerelések, a lelátó építése, burkolás, a homlokzat díszburkolatának kivitelezése.

És hogy mitől igazán különleges az aréna? A MOME fiatal, tehetséges hallgatóinak köszönhetően, ugyanis ők tervezték meg többek között a jakuzzik üvegmozaikos dekorációját, a Hősök falát, illetve Európa legnagyobb interaktív falát, ami bemutatkozási lehetőséget teremt a hazai vizes sportágaknak.

Naponta: £2,58

Keresed a párod, de nem találod? Változtasd meg az életed egy csavarral!

Egy csavar, amely megváltoztatja az életed! Csúcsminőségű fogimplantátum ‐ csak £2,58 naponta, kamatot sem kell fizetned!*

Tovább olvasom

Online bejelentkezés

Foglaljon időpontot még ma!





Programok

Kérjen időpontot:

×