Sajtok a fogszuvasodás ellen

A fogszuvasodás napjainkban az egyik leggyakoribb jelenség. Kialakulásának sokféle oka lehet. Megelőzni első sorban azzal tudjuk, hogy rendszeresen eljárunk fogászati ellenőrzésre és kiváltképp odafigyelünk a megfelelő szájápolásra. Ezen kívül kerüljük a fogakra káros élelmiszereket. De ha már az evésnél tartunk… Szerencsére vannak olyan élelmiszerek, melyek kifejezetten jó hatással vannak fogainkra. Ilyenek pl. a tejtermékek. Ezek magas kalciumtartalmuk miatt segítségünkre lehetnek fogaink és csontjaink egészségének megőrzésében. Fogaink esetében ráadásul nemcsak összetételük, de kémhatásuk miatt is kedvezőek, hiszen lúgosságukkal segítenek megakadályozni a fogszuvasodás kialakulását.

A bizonyító kutatás

Nem olyan régen folytattak egy kutatást Amerikában, melyben 68 fiatal önkéntes vett részt. A 12 és 15 éves kor közötti gyerekek fogyasztottak tejet, natúr joghurtot és sajtot is. Vállalkoztak rá, hogy szájüregük pH értékének bemérésével segítenek a kutatóknak kideríteni, hogy az alább említett tejtermékek közül melyik az, melyik a leghatékonyabb, vagyis mely leginkább hozzájárul fogaink egészségéhez.

Savas vagy lúgos?

A pH érték megmutatja, hogy az adott vegyület, folyadék, stb. savas, vagy lúgos. A semleges kémhatású dolgok pH értéke 5.5. Ami ennél alacsonyabb az savas, ami ennél magasabb, az lúgos kémhatású. Ha szánkban túl sok sav termelődik, akkor az károsítja a fogzománcot, ami így könnyen erodálódik és sérülékennyé, gyengévé válik. Ez rossz nekünk, de jó a fogszuvasodásnak, ami így könnyen kialakul. Nem véletlen, hogy a rágógumi reklámok is sokszor hangsúlyozzák, hogy étkezések után fontos szánk pH értékének visszaállítása. Persze az is segíthet, ha elkerüljük a túlságosan savas ételeket, italokat, vagy csak mértékkel fogyasztjuk ezeket. Ilyenek például a szénsavas italok, energiaitalok, sportitalok, és a savas gyümölcsök (pl. alma, ananász, őszibarack, szilva, narancs).

 

sajtok

A vizsgálat folyamata

Az imént említett kutatást és annak eredményeit májusban közölte le a General Dentistry fogászati szaklap. A vizsgálat során megkérték a kutatás résztvevőit, hogy három percen keresztül folyamatosan fogyasszanak először gouda sajtot, majd tejet végül pedig cukormentes joghurtot. Mindegyik termék után ki kellett öblíteniük szájukat, majd vártak 10, 20 és 30 percet és minden időtartamnál mintát vettek az alanyok fogára tapadt filmrétegből, az úgynevezett plakkból. Ezután megmérték a minták pH értékét és levonták a következtetéseket.

Az eredmények, vagyis a sajt győzelme

A minták elemzésénél megfigyelték, hogy azoknál, akik tejet vagy cukormentes joghurtot fogyasztottak, nem tapasztalható semmiféle kémhatásbeli eltérés. Ez alapvetően jó hír, hiszen ezek szerint ezek a termékek nem okoznak savas kémhatást. A gouda sajt esetében azonban azt vették észre, hogy jelentősen megemelkedett a szájüreg pH értéke, vagyis lúgossá vált. Ez azért remek, mert ezek szerint sajtfogyasztással semlegesíteni tudjunk szánkban a savas pH értéket azon túl, hogy a bevitt kalcium erősíti fogainkat. A sajt fogyasztása tehát minden szempontból csökkenti a fogszuvasodás kialakulásának valószínűségét.

Szerencsére sajtból rengeteg féle van, így biztosan mindenki megtalálja a kedvének megfelelőt. Ha szeretnénk a sajtfogyasztást beépíteni a mindennapjainkba, akkor érdemes erre lecserélni a délutáni rágcsálnivalókat. A cukros, szénhidrátban dús nassolni valók egyrészt ártanak fogainknak, másrészt nem laktatnak, ráadásul hozzájárulnak testsúlyunk és vércukorszintünk megemelkedéséhez. Igyekezzünk azért mértéket tartani, ugyanis a túl sok sajt sem egészséges, ráadásul a legtöbb termékben igen sok a zsír, ami testsúlyunknak árthat.

kép. 1.

Nézd meg ezt a videót fogászati rendelőnkről!

Napi ár: £5

Legyen fogszabályzód már napi £5-tól!*
*Kamatmentes kölcsön igénylésével

Az ajánlat visszavonásig érvényes.

 

Tovább olvasom

Online bejelentkezés

Foglaljon időpontot még ma!

Programok