Elérkeztünk a nyár kétharmadához. Néhányan már túl vannak a régóta várt családi nyaraláson, mások még csak álmodoznak a jól megérdemelt pihenésről, a hegyekben való túrázásról, búvárkodásról. A számos programlehetőség mellett kisebb gondunk is nagyobb annál, mint sem hogy a fogainkkal foglalkozzunk a nyáron. Ha az őszi-téli szezont sem szeretnénk a fogászati várótermekben tölteni, néhány dologra azért jobb, ha odafigyelünk.
A nyári kánikulában hajlamosak vagyunk az italunkban lévő jégkockát a szánkban tartani, szopogatni. Való igaz, hogy ezzel azt az illúziót keltjük, mintha testünket belülről hűtenénk, ugyanakkor többet ártunk vele, mint használunk. A hideg rendkívüli módon irritálja a fog belsejében lévő szövetet, ez pedig fogfájáshoz vezethet, sőt extrém esetben, akár le is törhet a fogunk.
A jégkocka rokona, a jégkása. Ezt a színes keveréket a gyerekek előszeretettel fogyasztják, ám mivel legnagyobb részt apró jégdarabkákból áll, az előbb említett veszélyek itt is fennállnak. A fagylalt, és a hideg italok szintén károsak lehetnek. Természetesen nem arról van szó, hogy ne fogyasszuk ezeket, arra viszont mindenképpen ügyeljünk, hogy ne váltogassuk szélsőségesen a hideg és meleg ételek, italok fogyasztását. Legalábbis ne gyors egymásutánban. Ettől ugyanis meggyengülhet a fogzománcunk.
Nyaralások alkalmával hajlamosak vagyunk lazábbra fogni az étrendünket. Mivel a napsütés minden percét szeretnénk kiélvezni, sokszor lemondunk a főzésről, és inkább a közelebbi büfékben, kifőzdékben oldjuk meg a saját és családunk étkeztetését. Ki ne szeretné a lángost, a sült halat, a vattacukrot, a fagyit, a palacsintát, a gofrit, a limonádét, a jeges teát? Ugyanakkor ez a sok finomság rengeteg cukrot tartalmaz, ami fogszuvasodás kialakulásához vezet.
A napi nassolások után öblögessünk egy pohár vízzel, használjunk cukormentes rágógumit, és persze rendszeresen mossunk fogat! A fogmosás és az étkezések közötti egy-két órás szünetet, pedig a nyaralások alkalmával se feledjük betartani!
A nyár sok fiatal számára egyet jelent a bulizással. Véget ér az iskola, kezdődnek a fesztiválok, végre mindenkinek van ideje kikapcsolódni. A nyári estékhez általában némi alkohol is dukál.
Ezek azonban legtöbb esetben savas kémhatásúak, ami nem túl pozitív fogainkra nézve, az italokban lévő cukormennyiség mellett. A cigarettától és a vörösbortól fogaink elsárgulhatnak. Nem kell megijedni, rendszeres fogmosással, szájvizes öblögetéssel ezek a tünetek is megelőzhetőek, nem beszélve a kellemetlen másnapos szájszagtól.
A nagy melegben nem kívánjuk a nehéz ételeket, sokszor csak némi gyümölcsöt, zöldséget fogyasztunk. A baráti társaságok és családok kedvence például a görögdinnye. Ezek a csemegék számos vitamint tartalmaznak, ami elengedhetetlen egészségünk szempontjából. Ugyanakkor a gyümölcsök gyakran savas kémhatásúak, ami károsítja a fogzománcot. Épp ezért fogyasztásuk után öblögessünk vízzel, hogy szánk pH értéke helyre álljon.
Nyaranta gyakran veszünk részt különböző sportprogramokon: strandröplabda, búvárkodás, falmászás, úszás stb. Jó alkalom ez arra is, hogy kipróbáljunk néhány új, esetleg extrém sportot. Mindenképpen ügyeljünk azonban testi épségünkre! Egy csúszós kő, egy rosszul kivitelezett fejesugrás komoly baleseteket okozhat, melyek során akár fogaink is sérülhetnek. Ahol szükséges viseljünk védőfelszerelést!
A fogkövesedésre halamos pácienseknek érdemes beütemezni egy fogkő eltávolitást is, hiszen az egyik legalapvetőbb fogászati beavatkozás amelyet fogaink egészségének megőrzése érdekében tehetünk!
Legyen fogszabályzód már napi £5-tól!*
*Kamatmentes kölcsön igénylésével
Az ajánlat visszavonásig érvényes.
Foglaljon időpontot még ma!
- 2023. June 01
- 2023. June 01
- 2023. May 17
- 2023. May 14
- 2023. April 20