Nyár, napsütés és a szükséges vitaminok

A cím elolvasásakor joggal vonhatja fel szemöldökét a kedves olvasó, hiszen mindannyian tudjuk, hogy a napsütés hatására D-vitamin keletkezik a testünkben. Vajon miért fordul elő mégis fekete Afrikában is D-vitamin hiány, illetve hogyan érvényes ez ránk itt Magyarországon. Ennek megválaszolására Dr. Lenkei György, a Táplálkozáskutatók Tudományos Tanácsának elnöke sietett segítségünkre.
A vitaminok alapvetően olyan tápanyagok, amelyeket a testünkben nem tudunk előállítani, ezért külső forrásból kell azokat biztosítani szervezetünk részére. Jóllehet vannak olyan vitaminok, amelyekre ez úgy igaz, hogy a megfelelő alapanyagból, az úgynevezett elővitaminból a szervezet képes előállítani. Talán ennek legismertebb példája az A-vitamin, amit béta-karotinból tud átalakítani az emberi test.

Testünk, mint  D vitamin gyár

napA kutatások szerint egy enyhe bőrpírig tartó napozás hatására hozzávetőleg 20.000 Nemzetközi Egységnyi D-vitamin jön létre testünkben. Ez jó hír lenne, hiszen azt jelentené, hogy nyáron bőségesen el vagyunk látva. Azonban ahhoz, hogy ez megtörténhessen néhány dolognak teljesülnie kell. Először is kellene, hogy egész testünket napoztassuk, méghozzá úgy, hogy ne égjünk le. Ami azonban még ennél is fontosabb, hogy D-vitamin csak akkor keletkezik, ha megvannak az ahhoz szükséges elővitaminok, meglepő módon bizonyos koleszterinféleségek, amelyek a bőrben a napfény UV sugárzásának hatására alakulnak D-vitaminná.

Annyira fontos, hogy elővitaminok és napfény együttesen legyen jelen, hogy amikor Afrikában végeztek orvosi kutatásokat a D-vitamin témájában, arra lettek figyelmesek a tudósok, hogy bár a helyiek rengeteg időt töltenek napon viszonylag fedetlen testtel, mégis súlyos D-vitamin hiányos állapotok fordulnak elő. Ennek oka pedig az elégtelen táplálkozás miatti elővitaminok hiánya volt, hiszen nem volt mit átalakítani a bőrben a napsugárzásnak.
A közép-európai éghajlaton a napsütéses órák száma eleve kevesebb az Afrikainál, ráadásul többnyire felöltözve, és fedett helyen töltjük napjainkat, leszámítva a néhány napos vagy hetes nyaralásokat, vagy a párórás hétvégi strandolást. Hozzátéve ehhez, hogy hazánkban sem jellemző, hogy a D-vitamin elővitaminjait hatalmas mennyiségben fogyasztanánk.
Tehát úgy tűnik, hogy a D-vitamin pótlására külső forrásból igenis igény van, különösképpen a következők miatt:

A D vitamin hiányának néhány jellemzőbb tünetenapoz

A legismertebb tünet gyermekkorban az angolkór (lágy, nyomásra meghajló csontok, görbe lábak, púpos hát, petyhüdt izomzat, vérszegénység) felnőttkorban pedig legjellemzőbben a csontritkulás.
Egyéb megfigyelhető tünetek többek között étvágytalanság, álmatlanság, látászavarok, csontfájdalom, csonttörésekre való hajlam, csont alakjának eltorzulása, de még skizofréniára és depresszióra is hajlamosít a hiánya.
Ami nem látványos, viszont megjelenhet például, a vér kalcium szintjének kóros csökkenése és a kalciumfelszívódás gyengülése, a csontok kalcium tartalmának csökkenése.
Önmagában már ez a lista is elég riasztó lehet, hogy valaki úgy döntsön érdemes   D-vitamint fogyasztani, de ehhez még segítség lehet néhány az anyag jótékony hatásai közül.

Miben segít a D-vitamin?

A leginkább ismert jótékony hatás a csontokban, izmokban és a vérben lévő kalcium szintjének szabályozásában betöltött nélkülözhetetlen szerepe. Magyarán, ha nincs elegendő D-vitamin, akkor a kalciumháztartásunk úgy, ahogy van, felborul.
A D-vitamin olyan módon szabályozza az immunrendszert, hogy jelentősen csökken annak a veszélye, hogy az immunrendszerünk saját testünkre támad (úgynevezett autoim-mun betegségek).
Az immunrendszerünk bizonyos sejtjei pótolhatatlan szerepet töltenek be a baktériumok és vírusok túlszaporodásának megakadályozásában. Ahhoz, hogy ezek a sejtek működésbe lépjenek vagy megfelelően lépjenek akcióba a kórokozókkal szemben, D-vitaminra van szükség. Leegyszerűsítve, D-vitamin nélkül testünk rendfenntartói erői tétlenül nézik, ahogy a baktériumok és vírusok „garázdálkodnak”. Ezen túlmenően még számos jótékony hatást sorolhatnánk.
Összefoglalva, D-vitaminra még nyáron is nagy komoly szükségünk van, és olyan készítményeket keressenek, amelyek D-vitamin tartalma legkevesebb 400 Nemzetközi Egység.

Milyen egyéb vitaminokra lehet még szükségem a nyáron?

vit

Sportolóknak: B-vitaminokra.
Fogyókúrázóknak: B2-, B6- és C-vitamin fokozott bevitelére.
Menstruációs ciklusban növelni kell a szénhidráttartalmú élelmiszerek fogyasztását.
Fogamzásgátlót szedőknek B6-, C- és E-vitamin-tartalmú élelmiszereket (zöldségeket, olajos magvakat) kell nagyobb mennyiségben fogyasztaniuk.
Kismamáknak: B6-vitaminból napi 1,8 helyett 2,6 mg-ot, folsavból 300 helyett 600 mikrogrammot, vasból 15 helyett 20 mg-ot kell fogyasztaniuk.
Dohányosoknak legalább 40 mg-mal több C-vitamint (egy narancs) kell naponta magukhoz venniük.
Az állandó stresszt magnézium és C-vitamin, tehát a sok gyümölcs és az ásványvíz segít legyőzni.
Idősebb korban csökken a szervezet energiaigénye, azonban növekszik a C- és E-vitamin-, valamint a béta-karotin-szükséglet.

 

1. 2. 3.

Nézd meg ezt a videót fogászati rendelőnkről!

Naponta: £5.3

Változtasd meg az életed egy csavarral!

Nem érdemes Magyarországra utaznod a fogpótlásért! Csúcsminőségű fogimplantátum ‐ csak £5.3 naponta, kamatot sem kell fizetned!*

Az ajánlat visszavonásig érvényes.

Tovább olvasom

Online bejelentkezés

Foglaljon időpontot még ma!

Programok