Haj de jó! 3. rész

Immáron harmadik hete foglalkozunk a hajjal kapcsolatos leggyakoribb problémákkal. Először a korpás, majd a zsíros haj elleni védekezési módokról írtunk Nektek. Lássuk, mivel kell még megbirkóznunk…

Száraz, mint a rőzse

Ha hajadhoz érve, egy istálló padlóján összegyűlt szalmakupac jut eszedbe, cselekedni kell! A fénytelen, durva tapintású hajat senki sem szereti, a töredezett hajvégekről már nem is beszélve! Azon kívül, hogy ilyen állapotban nem túl esztétikus a hajunk, fésülködés közben is sok bosszúságot okoz, ugyanis ilyenkor sokkal könnyebben csomósodik, kócolódik össze az egész. Persze, amikor beköszönt az ősz, minden nő rádöbben, hogy itt a megújulás ideje. A nyári napozás, strandolás után regeneráljuk hajunkat, körmünket, bőrünket. Azonban jobban jársz, ha nem az utolsó pillanatban fordítasz erre figyelmet, hanem még időben megkezded a gyógyítási folyamatot.

assets/templates/mfl/img/dryhair.jpg

Hogyan jutottunk idáig?

A hajszárazság legfőbb oka a folyadék-, illetve a vitaminhiány! Ezeket természetesen viszonylag egyszerűen pótolhatjuk. Egyéb ok lehet a hajszárító és a forró hajformázók által kifejtett hatás, illetve nyáron a nap és a hő is hajunk ellenségévé válhat. Ezen kívül a különböző vegyi kezelések, a dauer, a festés és a szőkítőpor használata is mind-mind fokozzák a hajszárazságot!

Rehabilitáció – általános odafigyelés

Az első lépés, melyet érdemes megtenni hajunk egészségéért, hogy elmegyünk egy fodrászhoz, és vágatunk (akár csak pár centit) a hajunkból. Ezt akár te magad is megtudod tenni, ha előrefésülöd tincseid és levágod a sérült végeket. Azonban ha durvábbak a töredezések, ajánlott fodrászhoz fordulni, ugyanis a törött részeket teljesen egészségessé varázsolni már nem lehetséges. Azoktól meg kell szabadulni, nincs mese. Ami még fontos, bár sokan nem szeretik, de rendszeresen fésülködni igenis kell! Kellő időt szentelve a feladatnak, gyengéden fésüld ki a hajad vizes állapotában, minden hajmosás után!

Egyéb "csodaszerek"

Hogy visszaállítsd hajad fényét és selymes tapintását, a balzsam és bizonyos pakolások mind a segítségedre lesznek! Lássunk pár házilag elkészíthető, természetes összetevőkből álló pakolást:

1) Mézes-olivás-ragyogás:

Mézet, olívaolajat keverj össze, és tedd a hajadra legalább fél órára! Jól bugyoláld be a hajadat, hogy melegben legyen, úgy még jobban hat majd a csodaszer. A ragacsos massza leöblítéséhez valószínűleg kétszer kell megmosnod a hajad, de hidd el, megéri a fáradozást!

2) Banán-turmix:

Fogj egy jó érett banánt, turmixold péppé, majd keverj hozzá két evőkanál mézet és egy deci langyos vizet! Ezt vidd fel a nedves hajadra, tartsd melegen, fél óra után pedig mosd le!

3) Tojásos csoda:

Egy tojássárgájához keverj három evőkanál mézet. Tedd fel pakolásként hajadra, és minimum egy óráig hagyd rajta. Ez egy rendkívül tápláló pakolás, így a nagyon száraz hajjal rendelkezőknek ajánlott.

4) Olajos-hármas:

A következő recepthez három féle olajra lesz szükséged, de ne aggódj, könnyen beszerezhetőek! Ez a ricinus, kókusz, és az olivaolaj. Keverd őket össze azonos arányban egy tálkába, majd ezt vidd fel az enyhén nedves hajadra. Egy óra elteltével mosd le alaposan, majd szárítsd meg a hajadat!

Ezzel sorozatunk végéhez érkeztünk! Remélem segítségetekre voltak ezek a hasznos tippek, kívánok mindenkinek ragyogó, ápolt, gyönyörű hajzuhatagot!

Kép: 1.

 

 

 

Nézd meg ezt a videót fogászati rendelőnkről!

Szeretnél ellenállhatatlan és egészséges mosolyt erre a nyárra? A Forest & Ray Dental Practice-nél segítünk neked elérni ezt a ragyogó mosolyt!

Az akció 2023. augusztus 31-ig érvényes.

Tovább olvasom

Online bejelentkezés

Foglaljon időpontot még ma!

Programok