Egy kis fogravaló muzsika magyarul! Az újonnan alakult London Hungarian Symphony Orchestra első karácsonyi koncertje igazán élvezetes programnak ígérkezik a komolyzenét kedvelők számára.
A Magyar Kultúra és Örökség Alapítványnak köszönhetően a londoni magyar gyerekek két helyen is találkozhatnak idén a Mikulással. Az alapítvány célja, hogy a gyerekek számára igazán felejthetetlen magyar Mikulás Ünnepséget szervezzenek, az Észak-, és Dél-Londoni helyszínen is színes programmal és vásárral várják a kicsiket és nagyokat egyaránt. Belépődíjak csakis elővételben kaphatóak, az alapítvány bankszámlájára történő befizetéssel.
A Stage in London szervezői ismét kitettek magukért! Pál Feri előadása után, a februári nagy sikerre való tekintettel másodszor is Londonba látogat a Beugró társulata. A Beugrót szinte minden televíziót néző és színházat látogató magyar ember ismeri. A méltán népszerű, szituációs színházi játékokon alapuló műsorban négy állandó színész szerepel, akik rendszeresen fogadnak vendégelőadókat.
Napjainkban a komoly megbetegedések egyik leggyakoribb oka a rák, melynek igen sok típusa létezik. Magyarországon a tíz leggyakoribb rákos megbetegedés között találjuk a szájüregi rákot. Szerencsére ennek 90%-a gyógyítható, amennyiben korán diagnosztizálják. A probléma az, hogy igen kevesen fedezik fel időben. Épp azért fontos, hogy rendszeresen vegyünk részt szűrővizsgálaton, és figyeljünk a tünetekre, melyeket a következőkben ismertetünk.
Foglaljon időpontot még ma!
- 2023. June 01
- 2023. June 01
- 2023. May 17
- 2023. May 14
- 2023. April 20