Szilveszteri szokásaink, avagy mit tegyünk és mit ne, az év első napján?

Az újév első napját minden kultúrában számos babona övezi. Ez nem meglepő, hiszen akárhogy is nézzük, ezen a napon valami új kezdődik. Lehetőségünk van változtatni, vagy még nagyobb erőbedobással folytatni azt, amit elkezdtünk. Őseink igencsak babonásak voltak, de ennek köszönhetően mi is jobb esélyekkel indulunk azért, hogy a szerencse a mi oldalunkra álljon a következő évben. Alább összegyűjtöttük nektek azokat a dolgokat, amiket meg kell tennünk, és azokat, amiket el kell kerülnünk ahhoz, hogy minél jobban teljen a 2015-ös évetek.

Babonák, szokások

A néphiedelem szerint, ami az év első napján történik, az az újévben többször megismétlődik. Éppen ezért 1-jén minél több kellemes dolgot kell cselekedni. Az újév első napján ügyeljünk arra, hogy kit engedünk be először a házunkba: a férfiak ugyanis szerencsét hoznak, a nők azonban nem. A fokhagyma-kalendárium arra szolgál, hogy a következő 12 hónap időjárását megjósolják. 12 gerezd fokhagymába sót tesznek, és amelyikben reggelre vizes lesz a só, az a hónap sok esővel vagy hóval szolgál majd. A jóslási szokások persze nem érnek itt véget. A lányok sokszor ezt a napot választják arra, hogy kitalálják, ki lesz a férjük, ehhez pedig ólmot öntenek szilveszterkor. A folyékony ólom formája ugyanis útmutatást ad. Szintén a fiatal lányok szokása volt a gombócfőzés. 13 gombócot készítettek, és tizenkettőbe egy-egy férfi nevét rejtettek. Az a gombóc rejtette a jövendőbeli nevét, amelyik először a víz tetejére úszott. Az üres gombóc azt jelentette, hogy abban az évben nem lesz lánykérés.

15newyear

Mit tegyünk? Mit együnk?

A patkó és a lóhere számos kultúrában a szerencse jelképe. Így tehát igyekezzünk beszerezni egy ezeket ábrázoló pénzérmét, vagy apróbb tárgyat. Szilveszterkor sokan fogyasztanak disznóhúst. Ennek oka, hogy a malac előtúrja a szerencséket a hiedelem szerint. A ropogósra sütött malac ígéretes esztendőt jelent. A hagyományos sertéshúsból készült ételekkel azonban nem sokra megyünk – az igazi szerencsét csak a fül, a csülök, a farok és a köröm hozhat. Sokszor ebből készítenek kocsonyát is. A szerencse másik megfelelője újévkor a lencse. Ezt újévkor első étkezésként kell ennünk, ennek hatására ugyanis sok pénzünk lesz az évben, sosem kell tartanunk az üres pénztárcától. Egyéb szemes termények, mint például a köles és a rizs szintén szerencsét hozhatnak, de azért ne bízzuk a véletlenre.

Mit ne tegyünk?

Ahhoz, hogy biztosítsuk az újévünket, néhány szabályt is be kell tartanunk. Először is nem szerencsés kölcsönkérni, vagy kölcsönadni bármit is, ugyanis nehezen jön majd vissza a házhoz, ráadásul egész évben arra számíthatunk, hogy az értékeink kifelé áramlanak majd. Az év első napján ne menjünk orvoshoz, mert akkor az egész évet betegséggel töltjük majd. Semmiképp se vigyük ki újév első napján a szemetet, még akkor se, ha a szilveszteri buli miatt igen sok gyűlt össze. Így ugyanis kidobnánk vele a szerencsénket is.

És akkor jöjjenek az ételek. Nem szabad szárnyast fogyasztani, a madarak ugyanis elkaparják a szerencsénket. A hal nem szerepel tiltólistán, de fontos, hogy a farkánál kezdjük el enni, különben elúszik a szerencsénk. Ráadásul a sok pikkely sok pénzt is jelent.

Boldog új évet kívánunk mindenkinek!

Kép: 1.

Nézd meg ezt a videót fogászati rendelőnkről!

Naponta: £5.3

Változtasd meg az életed egy csavarral!

Nem érdemes Magyarországra utaznod a fogpótlásért! Csúcsminőségű fogimplantátum ‐ csak £5.3 naponta, kamatot sem kell fizetned!*

Az ajánlat visszavonásig érvényes.

Tovább olvasom

Online bejelentkezés

Foglaljon időpontot még ma!

Programok