Anyák napja hajnalára

Amikor már az orgonabokor csodás illata belepi az utcák nagy részét, és a napfény is egyre bátrabban és többször bukkan elő, bizony, közeledik május első vasárnapjának az ünnepe, az anyák napja.

Anyák napja
Anyák napja

Az anyák napját a világon szinte mindenhol megünneplik az emberek, ilyenkor fejezik ki szeretetüket, és adnak hálát életük egyik legfontosabb szereplőjének, az anyukájuknak. Az, hogy pontosan mely napon tartják, országonként eltérő, nálunk Magyarországon azonban mindig május első vasárnapján köszöntjük az anyukákat.

Az ünnep történelme

A kezdetek kezdetén…

Az ünnep eredetét kutatva, eljuthatunk egészen az ókori Görögországba. Itt tartottak ugyanis évente tavaszi ünnepséget Rheának, az istenek anyjának, ezzel együtt kifejezve tiszteletüket minden édesanya felé. Ezen kívül azonban természetesen a történelem során még számtalan olyan ünnepet lehetne említeni, ahol az anyákat is felköszöntötték.

A kereszténység hatása

Az 1600-as években, Angliában az anyák napja keresztény vallási színezetet is kapott. Akkoriban  a húsvétot követő negyedik vasárnapon, az anyák vasárnapján tartották az édesanyák ünnepét. Ezen a napon a szolgálók, kik családjuktól távol dolgoztak, szabadnapot kaptak, hogy hazamehessenek, és ezt a jeles napot édesanyjukkal tölthessék. Erre az alkalomra készítették ajándékként a hagyományos „anyák süteményét”.

Nemzeti ünnep Amerikában

1907-ben, a Philadelphiában élő Anna Marie Jarvis tett először erőfeszítéseket azért, hogy az anyák napját hivatalos nemzeti ünneppé nyilvánítsák. Ehhez persze először állami, majd nemzetközi elismerést kellett, hogy szerezzen eme jeles alkalomnak, ami sok nehézséggel járt. Végül 1914-re elérte, hogy az anyák napját nemzeti ünneppé nyilvánítsák az USA-ban, időpontját pedig május második vasárnapjára tűzte ki, elhunyt édesanyja emlékére.

Elvilágiasodás

Sajnos az idő múlásával a világkereskedők meglátták az ünnepben a haszonszerzés lehetőségét, így a virágok, az üdvözlő-lapok, sőt, sok helyen az ajándékok kerültek a középpontba. Jarvis további élete során oly hevesen tiltakozott az ünnep üzletiesedése ellen, hogy még a törvénnyel is szembekerült egy vehemens tüntetése során.

Anyák napja Magyarországon

Magyarországon a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tartotta meg 1925-ben az első anyák-napi ünnepet a májusi Mária-tisztelet hagyományaival összekapcsolva. Rá 3 évre azonban miniszteri rendelet alapján az anyák napja már a hivatalos iskolai ünnepélyek közé lett sorolva. Magyarországra az ünnep ötletét Petri Pálné, egy államtitkár felesége hozta be, aki Amerikában találkozott az anyák napjával. Nálunk így az első ünnepséget 1925. március 8-án a MÁV gépgyár foglalkoztatójában munkásgyerekeknek tartották.

Ezt követően a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt vezetői vették kezükbe az ügyet, s tették meg az első lépéseket az Anyák napja országos bevezetésére. A szervezet lapjában így írtak a napról: „Felkérjük a mélyen tisztelt Tanárelnököket, hogy május első vasárnapján tartandó Anyák napját, ezt a gyönyörű ünnepet, szeretettel alakítsák ki növendékeik lelkében, amelynek pedagógiai, jellemképző ereje messze túlhaladja egy-egy család körét és a nemzetnevelés erkölcsnemesítő munkájába kapcsolódik.”

 

Nézd meg ezt a videót fogászati rendelőnkről!

Kedvezmény:: 50%

Hozd magaddal egy barátodat*, és mindketten 50% kedvezményt kaptok a fogkőleszedés árából.

Az ajánlat visszavonásig érvényes.

Tovább olvasom

Online bejelentkezés

Foglaljon időpontot még ma!

Programok