Fogaink elsárgulásának okai és ellenszerei

Fogaink színét a születéskori dentin színe határozza meg. Ez azért van, mert fogzománcunk mikroszkopikus kristálykötegekből épül fel, színe pedig áttetsző. A zománc elsősorban az olyan erőhatásokkal szemben nyújt védelmet, mint a rágás, másodsorban pedig megvéd a savas ételek és italok káros hatásaitól. A zománcunk azonban életünk során sokat és folyamatosan kopik, így fogunk színe egyre inkább hasonlít a dentin színéhez. Miközben rágunk, a fogzománcon apró, szabad szemmel láthatatlan repedések keletkeznek, amelyekben kitűnően meg tudnak telepedni a szájüregben maradt ételmaradékok, így fog egyre fénytelenebb és sárgább lesz. Fogfehérítés során ezeket a szennyeződéseket távolítják el. Optimális esetben a tiszta repedéseket a nyálunk gyorsan feltölti ásványianyagokkal, de sajnos előfordulhat, hogy a szennyeződések újra megtelepszenek.

Kívül vagy belül?

Fogunk nem csak kívülről, de akár belülről is elszíneződhet. A belső, szerkezeti elszíneződés hátterében általában trauma, fluoridhiány, vagy valamilyen kémiai anyaggal való érintkezés okozza. Régen úgy ítélték meg, hogy ezek ellen az elszíneződések ellen nem lehet tenni, mert túl mélyen vannak. Manapság azonban szakemberek segítségével ezek a problémák is orvosolhatóak.

Külső elszíneződésről akkor beszélhetünk, ha a fogak felszínén valamilyen sötétebb anyag, (pl. dohány, kávé), vagy egyszerűen az idő múlása hagy nyomot. Jobb esetben ez speciális fogkrémmel, fogporral, fogorvosi segítséggel eltávolítható. Ha erős az elszíneződés, akkor kémiai beavatkozás szükséges, ezt nem ajánlott egyedül végezni.

cup-of-coffee

Mi okozhatja az elszíneződést?

Alapszín: Mindenki adott dentin színnel rendelkezik, ez a zománc kopásával egyre inkább kiütközik. A sárgás-barna árnyalat általában jobban reagál a fehérítésre, mint a szürkés-zöldes alapszín.

A fog minősége: fogunk színe attól is függ, hogy az mennyire vastag és áttetsző. A vastag és átlátszatlan fogak általában világosabbnak tűnnek, csillogóbbak és a fehérítésre is jobban reagálnak. A vékonyabb, áttetsző fogak kevesebb pigment tartalmaznak, ami a fehérítés fontos eleme. Az átlátszóságon sajnos nem lehet változtatni.

Étkezési szokások: Észrevehető elszíneződést az olyan erős színű ételek okoznak, mint a sárgarépa, a kávé, a kóla, a narancs, stb. A fogzománc kopását a savas és az ecetes ételek, italok is elősegítik, mint pl. a citrusfélék.

Kor: Sajnos az életkor előrehaladtával fogunkon egyre több lerakódás halmozódik fel, fogzománcunk egyre jobban kopik, így veszt fehérségéből és fényéből. A tinédzsereknél még látványos változást okoz a fogfehérítés, míg a húszas éveikben járóknál már kevésbé hatásos egy-egy ilyen kezelés a sárguló fogak ellen. Negyven éves korunk környékén a sárga árnyalat egyre inkább barnás lesz, és fogazatunk egyre több törődést igényel. Később az elszíneződés eltávolítása már igen csak nehézkes.

Dohányzás: A nikotin barna lerakódást hagy a fogfelszínen, de a belső szövetekbe is beleivódik, így okoz súlyosabb elszíneződést.

Traumák: Ahogy már említettem, bizonyos esések, sérülések következtében fogunk felszíne sérülhet, ami kiváló talajt jelent a megtelepedő baktériumoknak.

Csikorgatás: Sokszor stressz, nyomás alatt, vagy álmunkban csikorgatjuk fogainkat úgy, hogy észre sem vesszük. Ennek hatására azonban szintén repedések keletkezhetnek a zománcban.

Gyógyszerek, kemikáliák: Bizonyos anyagok, pl. a tetraciklin nevű antibiotikum fogzás alatt szedve sötétszürke, barnás vékony csíkokban elszíneződést okozhat, amit nagyon nehéz eltávolítani. A túlzott fluorbevitel pedig fehér foltokat hagy a fogakon.

Előzzük meg!

A fogak elszíneződését könnyebb megelőzni, mint kezelni. Kerüljük a túl savas, vagy sötét árnyalatú ételeket, italokat, a dohányzást, a szivarozást. Ügyeljünk a megfelelő fluorid bevitelre, és arra, hogy gyümölcsfogyasztás után 1-2 óráig ne mossunk fogat, maximum vízzel öblögessünk. Igyekezzünk odafigyelni a fogcsikorgatásra, és ha olyan sportot űzünk, ahol veszélyben van fogaink épsége, viseljünk fogvédőt.

Kezelés

Ha már megtörtént a baj, akkor sem kell kétségbe esni! Mossunk fogat hetente, kéthetente fogporral, szódabikarbónával, ez sokat segít a külső elszíneződéseken. Keressünk olyan szájvizet, fogkrémet, mely fehérítő hatású. Évente egyszer, kétszer menjünk el fogorvosunkhoz egy teljes körű tisztító, polírozó kezelésre. Makacs, belső elszíneződés esetén keressünk fel egy szakembert, aki segít kémiai anyagokkal a szennyeződések eltűntetésében.

image: 1. 

Nézd meg ezt a videót fogászati rendelőnkről!

Naponta: £5.3

Változtasd meg az életed egy csavarral!

Nem érdemes Magyarországra utaznod a fogpótlásért! Csúcsminőségű fogimplantátum ‐ csak £5.3 naponta, kamatot sem kell fizetned!*

Az ajánlat visszavonásig érvényes.

Tovább olvasom

Online bejelentkezés

Foglaljon időpontot még ma!

Programok